Egyedül nem megy! …vagy mégis?

A sort az örökké nyughatatlan, fesztiválokra is Diorban érkező Doherty indította el, 2009 márciusában. A zenész az utóbbi években főként csak Kate Moss-szal folytatott se veled, se nélküled viszonyával, hol Amy Winehouse társaságában, vagy magányosan (de annál határozottabban) fogyasztott illegális szerek birtoklásával hívta magára a figyelmet. Szerencsére emellett volt ideje arra, hogy új Babyshambles album vagy Libertines-egyesítés helyett összehozzon egy Grace/Wastelands névre keresztelt, 12 tracket tartalmazó szólóalbumot. Az irodalmi utalásoktól tocsogó, sokszor talán magának Pete-nek sem teljesen érthető dalszövegek és a hozzá olyannyira passzoló akusztikus-füstös kocsmás hangzás végre megnyerte a vérestollú kritikusok szívét is. Egyesek még jóslatokba is bocsátkoztak, melyek szerint a Grace/Wastelands a kezdete lehet egy csodálatos barátságnak: Doherty és a drogok nélküli élet kapcsolatának, melynek ékes bizonyítéka maga az album is, amin végre újra megszólalt az a végtelenül tehetséges (és rendkívül hiányolt) énekes-dalszerző, aki az ezredfordulón megzavarta az indie-ért dobogó brit szívek szinuszritmusát. És hogy merre tovább? Annyi biztos, hogy 2010 augusztusában már nem szólóban, hanem (a Libertines rajongók imái meghallgatásra találtatásának eredményeként) ismét Carl Barât oldalán lép színpadra.

A Babyshambles rajongóknál talán sokkal türelmetlenebbek lehetnek a Julian Casablancas vezette Strokes hívői, akik az utolsó evangéliumukat 2006-ban kapták meg a First Impressions of Earthre keresztelt album csomagolásában. Ennek enyhítésére ideig-óráig nyújthat csak gyógyírt a 2009 novemberében piacra dobott, a címet (Phrazes for the Young) Oscar Wilde-tól kölcsönző, nyolc dalt tartalmazó túlélőcsomag – bár az album nem tér le teljesen a Strokes által kitaposott ösvényről, annak rövidsége (mindössze 40 perc) nem kárpótolja teljes mértékben a három éve hiába várakozó rajongókat. A dalokra azonban nem lehet panasz: a gitárt szintetizátorra cserélő, ’80-as éveket megidéző hangzás és a sokszor önelemző, szókimondó szövegek képesek meggyőzni a hallgatót: nem hiába hallgatta rongyosra Julian korábbi szerzeményeit, és úgy érezheti, egyfajta biztosítékot tart a kezében, mely egyrészt köszönet az eddigi kitartásért, másrészt a hasonló folytatásra készít fel. A Tourist című dal külvárosban kóválygó utazója tökéletesen szimbolizálja az új Strokes-album után eddig mindhiába epekedő, elveszett nyájat, tenni azonban nincs mit: Casablancas lelkipásztor a napokban ismét az új Strokes megjelenés halasztását jelentette be, így a várakozás idejére még mindig a Phrazes for the Young 11. dimenziója a lehető legjobb helyszín.

Mindenkinél komolyabb passió elé állították azonban rajongóikat a Killers tagjai (közülük is elsősorban Brandon Flowers a ludas…). A 2010 áprilisában megvalósuló, a hivatalos honlapon játszódó három napos visszaszámlálás rengeteg találgatást szült. Volt ott minden: a pozitív gondolkodók új album közeledtét vélték érezni, míg a vészmadarak egy esetleges feloszlástól tartottak – nem lett igazuk. A nagy leszámolás egy újabb szólóalbum hivatalos bejelentését jelentette. Brandon Flowers 2010 szeptemberét jelölte meg a kinyilatkoztatás időpontjául, mely után a tervezet szerint turnézni is indul majd első önálló munkájával. A titokzatos Flamingo első kiszivárogtatott előfutára a Crossfire című nóta, mely sikerre ítéltetett: először is, mert ez Brandon fiának a kedvence az albumról (a kissrác pedig nem kisebb jós, mint a VB sztárja, Paul, a polip), másrészt pedig az ehhez forgatott, a napokban startolt videóban Charlize Theron szabadítja meg Flowerst menny és pokol kereszttüzéből. Harmadrészt pedig (mellékesen) nem egy elrontott dal, mely épp annyira killers-modorú, amennyire kell, és épp annyira nem az, hogy érthető legyen, miért is kellett különválnia Flowersnek a felvételek alatt oly nagyon hiányolt bandatársaitól. Az elkészült anyag kézhezvételéig még hátra van 2 egész hónap, azonban a banda igyekszik csillapítani a kedélyeket a zúgolódók körében: bejelentették, hogy stúdióba vonulnak Flowers magánkitérője után.

Hogy mi az oka ezeknek a kisebb különválásoknak, majd ígérgetett újraegyesüléseknek? Talán a legtöbb énekesben bujkáló exhibicionizmus felszínre törése, a banda imidzsébe nem illő, de bennragadt történetek elmesélése vagy egyszerű kísérletezés. A lényeg, hogy a tékozló fiúk tapasztaltabban térjenek vissza a kincsesbányát rejtő otthonba, hogy ott újult erővel folytathassák az elkezdett/megszokott/elvárt munkát.

Szerző: Sárai Vanda