Egy úr az űrből – Monster Magnet, Volt Fesztivál

2011.07.5., 18:44
A Volt Fesztivál egyik legzúzósabb koncertjéről Kőváry Zoli, a Trousers frontembere osztja meg élményeit.
A Monster Magnet vizionárius rock-führere, Dave Wyndorf az utóbbi két évtized egyik legfontosabb figurája. Szinte hihetetlen, de abban az évben született, amikor Chuck Berry ostromolni kezdte a slágerlistákat és real time-ban élte át és szívta magába a 60-as és 70-es évek meghatározó alapstílusait: a Black Sabbath sötét ős-doom-metalját, a Hawkwind eszelős space-rockját, a farfisa-orgonás garázscuccokat, a korai punk nyers agresszivitását. A Magnet a 90-es évek LSD-tripes stoner szcénájából emelkedett szupersztár státuszba a hibátlan 1998-as Powertrip-pel, azóta pedig számos látványos összeomlást és újraszületést produkáltak. A 2007-es év gyengélkedő 4-way Diablo-ja után a tavalyi Mastermind-dal ismét nagyot szakítottak, és a 2010-es Sziget koncertet követően egy éven belül már másodszorra tették tiszteletüket Magyarországon.

Némi aggodalomra adott okot, hogy a banda egyik meghatározó tagja, a gitáros Ed Mundell nem sokkal ezelőtt elhagyta a fedélzetet, Wyndorf pedig már korántsem sem az a kigyúrt, pózoló rock-isten, akit a Monolithic 2004-es klipjében láthattunk, hiszen miután nem sokkal később majdnem túladagolta magát, lejött a kemikáliákról és a duplájára hízott. Mint kiderült, az aggodalom felesleges volt. Pénteken este a Zagar végeláthatatlannak tűnő koncertje után, amikor végre a roadok betolták Phil Caivano és Garrett Sweeney (Mundell utódja) embermagasságú Marshall-tornyait, az a jól ismert, régi borzongás futott végig az ember gerincén. Majd kialudtak a fények, és felbukkant Dave mackós alakja (de lehet, hogy szerencsésebb volna behemót-ot mondani, egyértelmű utalásként a mitológiai fenevadra), szívott egy párat a cigarettájából, majd belecsaptak a Nod scene-be. A hatás leírhatatlan. Wyndorf démoni színpadi jelenléte, elementáris hangorkánja, a gitárosok precíz munkája és a basszeros Jim Baglino tornamutatványai Rickenbackerével megbabonázó hatást gyakorolt az egyre önfeledtebben tomboló rockerekre. Jöttek a klasszikusok, a monumentális Dopes to infinity, a Tractor a Powertripről, a Hawkwind The right stuff –ja, megfűszerezve két zúzós tétellel a tavalyi albumról (Hallucination bomb, Dig that hole).

Amikor aztán a Powertrip legnagyobb slágerei kerültek terítékre – a Crop circle, a címadó dal, végül a Space lord -, teljesen elszabadult a pokol. Dave, mintha csak a Mester és Margarita Wolandjának modern képviselője lett volna, széttárt karokkal ordította, hogy „I’m never gonna work another day in my life”; mi pedig, az ujja köré csavart hívei, engedelmesen követtük mesterünket, és legalább néhány pillanatra átéltük azt a csodás esztétikai illúziót, amit csak egy Wyndorfhoz hasonló hitelességű művész képes megteremteni, akiben, és aki mögött beláthatatlan mélységek húzódnak…

Szerző: Kőváry Zoli
Fotó: hepi

Címkék: ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás