Barabás Lőrinc
Egy trombita mind felett… és mellett – Barabás Lőrinc karrierdefiniáló estet tartott az A38-on
Hazánk egyik legismertebb trombitaművésze, Barabás Lőrinc több projektet tart aktívan az elmúlt években, de még sosem fordult elő, hogy a közönség egyetlen alkalmon belül hallhassa mindegyiket. Február 7-én az A38 Hajón aztán megtörtént az együttállás, és a trombitás háromórás produkcióban mutatta meg három oldalát (Random Szerda, live act, Barabás Lőrinc Quartet), amelyek meghatározzák aktuális karrierpályáját.
Múlt csütörtökön az este 20 órai kezdetre ha szellősebben is, de elég szépen megtelt az A38 Hajó gyomra, amely Barabás Lőrincet és különböző formációit (Random Szerda, live act, Barabás Lőrinc Quartet) várta aznap a színpadra. A trombitaművész – a Random Szerda-estek kivételével – idehaza és külföldön is rendszeresen koncertezett ezekkel, ám e három projektjét eddig még sosem lehetett egy helyen elcsípni.
Ennek esett meg a debütálása, Lőrinc pedig pedig ezen az estén egymás után reprezentálta, hogy az adott formációban hogyan teljesedik ki, hol teret adva a többieknek, hol a reflektorfényt magához ragadva.
A végeredmény egy masszív és sokszínű zenei élmény, számos egyéni virtuóz megmozdulással kiegészülve, amelyet azonban némiképp beárnyékolt a kezdetben halkabb hangosítás és az emiatt bátrabban beszédbe elegyedő közönség hozzáállása.
De induljunk is el az első formáció, a Random Szerda koncertjével. Ez a felállás tulajdonképpen egy improvizatív klubest nevét viseli, amelyet Lőrinc havonta szervez különböző vendégzenészek bevonásával. A Random Szerdák alkalmain a más-más stílusokból érkező művészek izgalmas kollaborációja valósul meg, akik a koncert során végig improvizálnak, megismételhetetlenné téve ezáltal az egyes produkciókat (ugyanakkor két ilyen est felvételét már biztosan megőrzik az utókornak a Maps és a Keys című koncertlemezek képében). Az A38-as estre Czitrom Ádám gitárost, Horváth „Tojás” Gábor billentyűst, Drapos Gergely basszusgitárost és Jancsovics Máté dobost hívta meg Lőrinc, az általában jazzesebb hangvételt ezúttal alternatívabb irányok formálták újra. Az öt zenész összhangja csodálatra méltó volt, azt hiszem, a közönség nevében is kijelenthetem, hogy egyáltalán nem úgy tűnt, mintha először játszották volna ezeket a számokat, sőt, igazán összeszokottnak hatott a csapat.
A Random Szerda olyan, mint egy profi szeánsz, ahol egy-egy összenézésből tudják művészek, hol kell belépni, váltani, lezárni, megállni. Ez nyilván a kisujjukban van, de számomra egy ennyire improvizatív ügyben mindig az mozgatja a fantáziámat, hogyan lehet ennyire tűpontosan összehangolódni.
Eközben az egyes szólókra is jutott idő, tulajdonképpen minden zenésznek volt lehetősége kibontakozni, amikor a többiek háttérbe vonultak, és bár az egészet Lőrinc koordinálta, egyáltalán nem erőltette rá a trombita jelenlétét a produkcióra.
A koncert azonban viszonylag halkra sikeredett, és az A38 gyomrában valószínűleg inkább csak az első sorok kaptak olyan hangi élményt, amely le tudta kötni az ott állókat. Jómagam a hajó bal szélén álltam középtájt, de közel s távol csak a kisebb hangerő miatt folyamatosan dumálásra bátorodó emberek okozta alapzajt érzékeltem, amely jelentősen rombolta a Random Szerda egyébként kiváló zenei performanszának értékét.
Rövid technikai átállást követően Barabás Lőrinc szólóban vette birtokba a színpadot, előkerültek a szintik és MIDI-billentyűzetek, valamint a loop station. Saját live actjének hangzásvilágát már jó ideje formálja, amely először mindössze a trombita és a loopolás házasításából indult ki, majd később vett egy house-os fordulatot, amikor a zenész az Abletont is bevonva teljesítette ki, és tette elektronikus zeneivé a világát. Az A38-on ízelítőt kaphattunk egy újabb irányról, amely több billentyűt és visszafogottabb tempót jelent (már ha az Elevator Dance Music megtáncoltató ritmikájára gondolunk). Lőrinc csak egy-egy számmal utalt vissza előző szólóalbumaira (így felcsendült a 1 2 1 újraértelmezett, számos hangszínnel kiteljesített változata a Sastráról, valamint a Statue az Elevator Dance Musicról), a hangsúly így inkább az újdonságokon volt.
Ezek közül a Mistakent már behatóbban ismerheti a közönség, hiszen Lőrinc ezt már korábban közzétette YouTube-csatornáján, e dal pedig jól reprezentálja azt, ami most van a trombitás fejében a szólóprodukcióját illetően. Már nem feltétlenül a fúvós hangszer van a középpontban, hanem erősebb szimbiózis kel életre a különböző billentyű- és trombitahangok, valamint a számítógépen megalkotott háttérzene között.
A Sastra minimalizmusa és az Elevator Dance Music grandiózus taktusai nyomán valahol e kettő között félúton formálódik Lőrinc aktuális hangzása, amely ugyanúgy ápolja a zenészre jellemző stílusjegyeket, ahogy eddig, de máshonnan fogja körbe azokat.
A jellegzetes trombitajáték, valamint a loop station alkalmazása még mindig fontos eleme az új számoknak is, de a trónkövetelő egyéb hangszínek is fel-felbukkannak az eddig hallottak alapján.
A sajnos a szólószett alatt is halk hangosítás miatt továbbra is nagy odafigyelés kellett, hogy a közönség morajlásában ne vesszenek el a színpadi hangok. De a harmadikként érkező Barabás Lőrinc Quartet végre olyan hangerővel szólalt meg rögtön az első pillanattól, amely megkövetelte az emberek figyelmét, és itt már lehetett koncertélményről beszélni. A kvartett nevét adó Barabás Lőrinc mellett Cséry Zoltán billentyűs, Herr Attila basszusgitáros és Mihalik Ábel dobos alkotja a formációt (a zenekar kapcsán legutóbb tavaly interjúztunk). Az egyébként sem rövid számairól ismert együttes egy best of műsort sűrített nagyjából 50 percbe, felvonultatva a Beardance és az Other Than Unusual (e lemezeket egyébként 2016-ban és 2018-ban is a kedvenceink közé válogattuk) legfontosabb pillanatait, például a Hollót, a Kerengőt, a Televisiont, a Five-ot vagy a Prodit.
Ennek a kihívásnak pedig sikerült úgy megfelelni, hogy a hallgatóság Lőrincet vagy a Quartetet nem ismerő fele is átfogó képet kaphasson a zenekar világáról, de a rajongók is megélhessék a közönségkedvenc momentumokat.
A kvartett sokféle magába szívott stílus (így többek közt a jazz, a rock, a világzene, az instrumentális pop és a filmzene) mentén formálja zenéjét, amely az albumokhoz képest élőben a tagok szólózásai miatt mondhatni extra miniprodukciókkal egészül ki. Tekintve, hogy ezúttal a kvartett számára szokásos másfél-két óra helyett jelentősen kevesebb idő kitöltésére nyílt lehetőség, ezek a szólók megrövidültek, és mennyiségben is megcsappantak, de azért így is színesítették az egyes szerzemények élő megszólalását.
A Barabás Lőrinc Quartet a Random Szerda-felálláshoz hasonlóan a profizmust, az összeszokottságot, a lenyűgöző összhangot testesíti meg, de a komoly teljesítmény mellett a zenészek nem felejtik el élvezni ezt az egészet.
Ez pedig az est legvégén manifesztálódott a legjobban: ekkor a kvartett debütáló lemezének, a Beardance címadó dala kelt életre, méghozzá az összes résztvevő zenész közreműködésével (ez pedig két dobost, két billentyűst, egy gitárost és két basszusgitárost, na meg egy trombitást jelentett). Miközben nyilván megvolt a dal kötött szerkezete, a többi művész bevonásával újabb hangszínek és ritmusok csatlakoztak be, igazi fináléval megkoronázva a tartalmas estét.
A valamivel több mint háromórásra nyúló est a Barabás Lőrinc-rajongóknak minden bizonnyal örömünnep volt, de remélhetőleg az új közönség is értékelte mindazt, amit hallhatott. Hiszen életre kelt egy vadonatúj, improvizációban gyökereztetett műsor a Random Szerda zenészeivel, megszólalt egy másfajta irány Lőrinc szólószettjében, és igazi best of válogatást nyújtott a Barabás Lőrinc Quartet.
Koncertfotók: Marton Nagy Photo
