„Egész életemben zenész leszek, erre születtem” – Schmidt-interjú
Nemrég Budapesten, az A38-on adott fülledt hangulatú koncertet a német Elisa Schmidt, aki szűk, csillogós ruhában és hatalmas tűsarkakkal, na meg gyönyörű orgánumával felfegyverkezve vonta magára a nagy számú, inkább férfitöbbségben lévő közönség figyelmét. A húszas évek stílusvilágát pop-noiros köntösbe burkoló, füstös hangú énekesnőt még a zajos sikert arató koncert előtt vontuk félre az A38 kiállítóterébe egy kis beszélgetésre. A kifogástalan sminkben és dögös szerelésben érkező hölgy egy igazi díva hatását keltette, aki egyébként igazán közvetlen, ugyanakkor határozott, céltudatos, és egyértelműen kiderült, hogy mindene az éneklés. Beszélgettünk többek között a karrierjének kezdetéről, a fiatalkori, külföldi élményeiről, Elton Johnról, valamint arról is, milyen együtt turnézni egy busznyi sráccal.
Tinédzserként kezdődött a karriered. Mikor volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy énekesnő szeretnél lenni?
10 éves lehettem akkor, egy Sasha-koncerten voltam. Lenyűgözött az energiája, az a közvetlenség, ami a művész és a közönség között valósult meg. Ekkor éreztem azt, hogy igen, nekem egyszer ott fent kell lennem. Innentől kezdve legbelül is tudtam, hogy ezt akarom.
Már igen fiatalon nekivágtál a nagyvilágnak, kimentél Angliába, majd az Egyesült Államokba. Mit szóltak ehhez a szüleid?
Az elején csak egy jelentéktelen, gyermeki álomnak tűnt, de aztán kitartottam mellette. Anyukám tudta, hogy ez a vágyam, így amikor Angliába mentem, a családom mindenben támogatott.
Hogyan fejezted be az iskolát?
Ott tanultam, egy bentlakásos zenesuliba kerültem, ahol zenei órákat is vehettem, de ugyanakkor normál tanóráim is voltak. Aztán Amerikában is folytattam a tanulmányaimat, és amikor az időm engedte, rengeteget utaztam is. Majd visszatértem Németországba, leérettségiztem, és három hónappal később már lemezszerződésem volt a Warner Musicnál.
Milyen hatással volt rád az amerikai és az angol kultúra mind zeneileg, mint emberileg?
Szerintem minden ország más és más, sok különböző emberrel találkozol, akiknek eltérő a mentalitásuk, az életmódjuk. Nagyon szerettem utazni, ez talán a második legnagyobb szenvedélyem. Ezáltal sokakkal kerültem kapcsolatba, és olyan sztorik születtek, amelyek új dalok írásához vezettek.
Általában Németország új dívájaként, az új Marlene Dietrichként emlegetnek. Te miként látod magad?
Természetesen igazán hízelgő, hogy ilyeneket mondanak rólam! Egyébként én nyilván nem jelenteném ki ezt magamról, kicsit arrogáns lenne. Művésznek tartom magam, azt csinálom, amit szeretek, igyekszem az maradni, aki valóban vagyok, követem a saját szabályaimat. Szerintem az számít, hogy ha valami olyasmit csinálsz, amit szenvedélyesen imádsz, és sikerül elérned, hogy mások is szeressék ezt. Remélem, sokakhoz eljut majd a zeném, és örömmel fogják hallgatni a dalaimat.
Mennyire befolyásolja az életed a siker? Mi változott meg számodra?
Nem is tudom… nem sok dolog. Mindig a pillanatnak élek, igyekszem megragadni a lehetőségeket, sokat gondolkozom azon, mi minden és miért történik velem. Próbálom élvezni az életet, amennyire csak lehet. Olyan ember vagyok, aki mindig szeret valamit csinálni, szóval azt például utálom, amikor hazaérek egy turné után, és nincs semmi teendőm! Ez egyszerűen nem jó nekem, nagyon hamar rám tör az unalom. Ezért érzem azt, hogy mindig új dolgokat kell kipróbálnom. Szerencsésnek tartom magam, hogy minderre van lehetőségem.
Hogyan találtál rá a stílusodra? Így képzelted el magad korábban is?
Ez hosszú út volt. Sok dalt írtam, megpróbáltam kifejezni önmagam, tükröt állítani magam elé, és arra gondolni, milyen ember vagyok, mi szeretnék lenni majd, miről énekelnék… Ez valami olyasmi, ami természetesen alakult ki. Guy Chambers – akivel az első lemezemet készítettem – nagyon sokat segített abban, hogy megtalálhassam, ki szeretnék lenni valójában, mint művész és mint személyiség is. Mindig igyekszem kitörni a komfortzónámból, hogy minél többet megtudhassak magamról, és talán ez lehet a legjobb módja ennek.
Hogyan kerültél kapcsolatba Guy Chambersszel?
A kiadómon keresztül. Volt egy dala, a Stay, amit nagyon szerettem volna elénekelni. Guy azt mondta, rendben, de csak azzal a feltétellel, ha ő lehet a producere. Szóval eredetileg csak erről az egy számról volt szó. Aztán 2010 decemberében Angliába utaztam, hogy felvegyük, viszont ezután már sosem eresztettük el egymást (nevet). Nagyon jól sikerült a közös munka! Megszületett a Shadowman c. dal (ami a bemutatkozó albumom nyitószáma), majd három héttel később megkérdezte, hogy volna-e kedvem együtt megcsinálni az egész lemezt.
Felléptél már többek közt Elton John és Melanie C előtt is. Milyen emlékeid vannak ezekről a turnékról?
Nagyszerűek! Amikor egy ismert művész előtt léphetek fel, az egy kiváló lehetőség arra, hogy lássam, mit hogyan csinálnak, és így tanulhatok tőlük, hiszen ők már sok éve zenélnek. Amúgy ha nem készítettem volna videónaplót ezekről a pillanatokról, arról, hogy Elton Johnnal turnéztam együtt, akkor el sem hinném, hogy ez tényleg megtörtént. Ez tényleg egy álom beteljesülése volt! Minden remekül ment, Elton igazán kedves volt velem, úgyhogy nagyon élveztem az egészet.
Most éppen rengeteg sráccal turnézol együtt…
Igazából tizenhárommal! Tizenhárom pasi és én, egy buszban a világ körül!
És ők is igazi dívaként kezelnek? Milyen a viszonyotok?
Nagyon közel állunk egymáshoz, olyanok, mintha a családom lennének. Számomra az egyik legfontosabb dolog a hozzájuk fűződő kapcsolatom, hiszen mindegyikük nagyon jó barátom. Nőként fontosnak tartom, hogy legyenek körülöttem olyan férfiak, akik elérik, hogy szépnek érezzem magam – és ők ezt meg is teszik. (nevet)
Egy elég hosszú turnén vagy most. Hogyan tekintesz vissza ezekre a hetekre?
Ez a mai a 21. koncert az elmúlt három hétben… Nyilván vannak olyan napok, amikor fáradt vagy, aztán többet alszol, majd más napokon meg teljesen feltöltődsz, és csak színpadra akarsz állni. Minden egyes éjszaka különleges számodra, mert új arcokkal, új karakterekkel találkozol. Én csak szeretném bevonni ezeket az embereket a világomba, és magammal vinni őket egy kis utazásra egy olyan világba, amit fejben elképzeltem. Ez a kedvenc részem zenészként: turnézni, színpadon lenni, énekelni.
Van esetleg B-terved a zenei pályafutásod utáni időszakra?
Egyáltalán nincs! Szerintem őrültség ilyesmit kitalálni. Egész életemben zenész leszek, úgy érzem, erre születtem. Egyszerűen nem jó, ha vannak B-terveid, mert ha valamit nagyon-nagyon szeretsz csinálni, akkor 100%-osan arra kellene koncentrálnod. Egyszer majd nyilván „hivatásos” anyuka leszek, de még nem most!
Interjú: Varju Kitti
Fotó: Horváth Rea
