Martin Solveig
„Egész életemben próbáltam szabadon megélni a művészetet” – Martin Solveig-interjú
A francia DJ, Martin Solveig idén ünnepli a huszonötödik jubileumát annak, hogy 18 éves korában zenei pályára lépett, az elmúlt két és fél évtized mégis kevés volt ahhoz, hogy határok közé tudja őt szorítani. Erről mesélt nekünk pár percben még a nyáron.
Hogy éled meg a zenében a szabadságot?
Ha tehetném, erre egy órán keresztül válaszolnék. Nehéz pontosan megfogalmazni, de megpróbálom…
Alapvetően szabad életet élek, és mivel eléggé romantikus típus vagyok, egész életemben próbáltam szabadon megélni a művészetet is. Tehát a zene nem a szabaddá válás eszköze nálam, viszont az életstílusom visszahat a zenei megnyilvánulásaimra.
Ez egy olyan folyamat, ami közben gyakran megkérdőjelezem magam, de a stúdióban, a dalok felvétele közben minden korábbi kételyem félredobom. Ha jó sül ki belőle, ha nem; így működöm, és felszabadító érzés elfogadni ezt.
25 éve vagy a pályán – össze tudod foglalni az évek rád gyakorolt hatásait?
Hány éves vagy?
27.
Akkor érzed, hogy 25 év milyen rohadt hosszú idő. Rengeteg mindenen mentem keresztül, és az egész egy őrületesen izgalmas utazás volt.
A világhír gyakorolt rád olyan nyomást, ami megváltoztatta az alkotói folyamataidat?
Úgy fogalmaznék, hogy minél idősebb az ember, annál kisebb rajta a nyomás.
Mi inspirál?
Gyakorlatilag minden, ami zene, de azon kívül is szinte bármi.
Olyan dolgok is képesek inspirálni, amik másokra talán kevésbé vannak hatással. Ilyen például a dizájn, a szobrászat, egy csomó különböző kreatív terület.
Az ihlet általában teljesen spontán és random módon érkezik, egy antik tárgy látványa is képes elindítani bennem a kreatív folyamatokat.
A siker egyenlő számodra az elégedettséggel?
Őszintén szólva nem kifejezetten szeretem az „elégedettség” szót, a szenvedély sokkal inkább tetszik.
A teljesítmény és az elégedettség egyensúlyát keresem, és akkor vagyok boldog, amikor izgalmas ötleteket tudok kreatív módon megvalósítani úgy, hogy közben elegendő időm van a körülöttem élő emberekre, a szeretteimre.
Mire vagy a legbüszkébb?
A két lányomra.
