EFOTT: 88 ezer, Hegyalja: 80 ezer

Avatar photo
2013.07.3., 8:57

Jól megfért „egymás mellett” a két rendezvény, mindkét hétvégi fesztivál hozta a „szokásos” látogatószámot.


Az idén 88 ezren vettek részt az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) június 25. és 30. között Zánkán. A fesztivál öt napja alatt a hazai élvonal képviselői közül mások mellett a Tankcsapda, a Beatrice, a Quimby, a Kowalsky meg a Vega, az Anima Sound System, az Alvin és a Mókusok, a Bëlga, a Pál Utcai Fiúk, a Kiscsillag, az Anna & the Barbies és a Brains is koncertet adott. Emellett a cseh zenészekkel, amerikai MC-vel és brazil énekesnővel zenélő N.O.H.A., valamint a Kosheen dj-szettje lépett fel. Tavaly Velencén tartották az EFOTT-ot, Magyarország legnagyobb hallgatói buliját, amelyet 1976 óta rendeznek meg évről évre más helyszínen.

Az EFOTT-tal párhuzamosan, az ország másik felében rendezték meg a Hegyalja Fesztivált, ahol az esős időjárás ellenére is sikerült elérni a tavalyi 80 ezres látogatószámot. A négynapos rendezvény ideje alatt az éves átlagos csapadékmennyiség több mint 10 százaléka hullott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rakamaz határában kialakított fesztiválterületre.

A rendezők 300 köbméter homok kiszórásával enyhítették az eső okozta helyzetet, valamint 72 köbméter vizet szivattyúztak le a talajról. A közönség nagyobb részét nem zavarták a fesztivál történetében eddig példátlanul esős napok, egyesek búvárruhával, úszógumival készültek a koncertekre, vízben és esőben élvezték a Hegyalját.

A fesztivál 11 programhelyszínnel várta idén a látogatókat a 23 hektáros fesztiválterületen, illetve a szomszédos Tokajban. Több mint kétszáz zenei csapat szórakoztatta a közönséget, a legnagyobb sikert valószínűleg a szombat este fellépő német Scooter és a finn Ensiferum aratta, de színpadra lépett a Down, a Slayer, az Asking Alexandria és számos neves hazai és külföldi előadó.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás