Eddig ismeretlen videó került elő egy Nirvana nevű új fiúbanda korai szárnybontogatásáról 1988-ból

Avatar photo
2017.07.6., 16:52

1988. január 24-én egy háromtagú zenekar egészen meghitt hangulatú koncertet adott az aberdeeni RadioShack üzletben. Az eseményről felvétel is készült, melyet az archiválással foglalkozó Mike Ziegler állítása szerint teljes egészében még soha nem láthatott a nagyérdemű.

Az említett zenekar egy nappal korábban vette fel legelső demóját a seattle-i Reciprocal Recording Studios-ban Ted Ed Fred néven, ám a hangzásuk kísértetiesen emlékeztet a Nirvanáéra, ami nem is csoda, ugyanis nem sokkal később ezzel a névvel váltak a kor egyik leghíresebb zenekarává.

A szárnyait bontogató Nirvana klipet kívánt készíteni első hangfelvételéhez, a RadioShackes videofelvétele pedig pontosan ezt a célt kívánta szolgálni, hiszen jól látható hogy a fiúk csak tátognak a zenére, és a gitárjaik sincsenek bekötve.

A doboknál ekkor még a Melvinsből ismert Dale Crover ült, Kurt Cobain látványos belépője pedig 1 perc körül pedig már igazi érett és gyakorlott rocksztárra vall.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ziegler továbbá nyilvánosságra hozta az alábbi vágatlan interjúkat is, melyek részletei az 1993-ban megjelent Live and Loud című koncertfilmben voltak láthatóak, de teljes pompájukban most tekinthetőek meg először:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás