Délibábbal jön a hiperkarma a Budapest Parkba

Avatar photo
2017.04.26., 20:10

A hiperkarma egy kultusz, végzetesség, ösztön és semmi mással nem hasonlítható össze. A legmagasabb hegyek tetejéről és a legsötétebb völgyek mélyéről érkezett meg idén tavasszal a hiperkarma negyedik nagylemeze, a délibáb.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A lemez dalai andalítóan csengő dallamokra írva mutatnak rá az élet keserédes kapaszkodóira, minthogy milyen is amikor „közeledik el a nap mikor hazaérsz / belépsz megint a régi szobádban állsz”, vagy amikor rájövünk, hogy „valami nagyon nincsen bennem rendben / félek tőled / te másé voltál mindig”. Bérczesi Robi, a dalok szerzője és a zenekar frontembere többször is elmondta az utóbbi időben, hogy most már annak is tudatában van a dalok írása közben, hogy ezeket később hétről hétre újra át kell élnie a koncertek során. A lemez fogadtatása igen pozitív volt a közönség részéről, a már élőben is bemutatott dalokra ugyanolyan szeretettel lüktettek együtt, mint a régi kedvencekre.

Most pedig az összes többi dal is megérkezik a Budapest Park színpadára, ahol teljes fényükben, számos vendégművésszel együtt szólaltatja meg őket a hiperkarma, mely sokak szerint a huszadik század kultuszzenakara. Nem csak a tavasz ünneplése és a nyári fesztiválok gondtalan, csillogó, virágillatú hangulatát megidéző esemény lesz ez, hanem egy igazán felszabadult örömzene és minden fájdalmas nosztalgia világgá kiáltása is.

Érjünk haza együtt és táncoljunk bele a napfényes nyárba május 18-án a Budapest Parkban!
Az esemény részletei és friss híre a facebookon.

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás