David Lynch múzsája, Chrysta Bell a Dürer Kertben mutatja be harmadik albumát

Avatar photo
2019.04.5., 14:09

Harmadik alkalommal látogat el Magyarországra a sokoldalúságáról ismert Chrysta Bell, ezúttal a Feels Like Love-turné keretében.

Chrysta Bell sokoldalúsága alatt értjük, hogy nemcsak a zenészi munkásságáról is ismert rendező, David Lynch kedvenc énekese és múzsája, de láthattuk a Twin Peaks visszatérő harmadik évadában, emellett pedig modellkedik is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Bell karizmája és az általa teremtett pulzáló világ hamar behúzza a hallgatót. Sejtelmes, sötét és a lágy erotikát sem nélkülöző popzenéjét pedig élőben dinamikus színházi elemekkel és multimédia-eszköztárral dobja fel azért, hogy az élmény igazán teljes legyen.

Az egyébként texasi művész nem mostanság huppant bele a zenei világba. Már a ’90-es évek végén volt zenekara, a 8 1/2 Souvenirs, amellyel két lemezt is kihoztak, majd szólóban csak a 2010-es években kezdett el újra tevékenykedni. Ennek eredménye két közös album Lynch-csel, valamint a legutóbbi harmadik, a Feels Like Love, amelyet a magyar közönségnek április 7-én, vasárnap mutat be a Dürer Kertben!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ide kattintva tudtok jegyet venni a koncertre, ezen a linken pedig a Facebook-eseményt is visszajelezhetitek!

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás