Danubian Phases: a groovy melankólia hullámain hajózunk végig a Jazzbois legújabb EP-jével
„Van egy ilyen őszinteség, organikusság és szabadszelleműség a mi műfajunkban, és a fuzionálásban, ezt szeretnénk megtartani, mert ezek vagyunk mi.” – meséli magukról Sági Viktor, az utóbbi évben berobbanó Jazzbois trió basszusgitárosa. A billentyűknél Molnár Bence, a dobnál pedig Czirják Tamás.
Legfrissebb lemezük, a Danubian Phases kapcsán beszélgettünk a hazai újhullámos jazzhármas feltörekvéséről, az együtt alkotás öröméről Viktorral. A srácok egyre többet turnéznak külföldön, de rendszeresen járnak hazai fesztiválokra is, elismerően írnak róluk az ízlésformáló jazz- és hiphop-oldalak, sőt a Spotify-playlisteken is jól pörögnek a számaik. A jazzfúziókon kívül szó volt Dombeatsről, Szentendréről és jövőbeli tervekről. Interjú.
A legújabb EP-tek tulajdonképpen egy napfelkeltétől napnyugtáig tartó keretben játszódik, egy ilyen folydogáló, lassú életérzést kelthet, de miként értelmezhetjük a címadást?
Valahogy az utazgatásaink által jött ez az egész, a koncertjeink során bejártuk ezeket a schengeni tájakat, a Duna menti városokat. Több szálon is kötődünk ehhez a vidékhez, legyen szó akár a Szúnyogszigetről, a Rakpartról, vagy a szentendrei Pismányról, ahol egyébként több anyagot is felvettünk. Valahogy a Duna nekünk egy lokális dolog, pedig több országot is átszel, annyi féle embert és kultúrát értint, és valami nagyobb egység része. Azt hiszem a legtöbb inspirációt az albumhoz a nyáron együtt töltött idő adta, a sok közös koncertezés, az élmények, az emberi oldala mindennek.
Már korábban is hallhattunk titeket együtt, azonban ezen a lemezen most minden track Dombeats-el közösen jött létre. Hogyan találtatok egymásra?
Két éve, a Pavilon fesztiválon láttam őt először, ott játszott a zenekarával és én teljesen véletlenül kerültem oda. Azonban nem tudom szavakkal leírni, mennyire megtetszett mindaz, amit képvisel, és ahogy ott zenélt. Utána egyből odamentem hozzá, és szerencsére megvolt a közös szimpátia, kiderült, hogy hallott már rólunk. Autentikus volt ez az egész, és nagyon jó valakivel mind zeneileg, mind emberileg ennyire egy hullámhosszon lenni.
Hogy működik nálatok az alkotói folyamat, hogyan készült ez a lemez?
Ez a lemez már egy ideje elkészült, és részben azoknak a sessionöknek az eredménye, amiket úgy vettünk fel, hogy mindig legyen valami apropójuk: vagy a helyszínnek volt valami különleges vibeja, vagy az adott jammelés szitujának. Például a Kosztolánszki Dominikkal (beugró szaxofonos, aka Dombeats) van benne a legelső közös zenélésünk rögzítésének egy részlete is, ami persze egy hat-hét órás anyagból van kiválogatva. Ennek az eredménye a nyitó és a záró track (Danubian Sunrise, Danubian Sunset), illetve a Lush Roads is. Mind ebből az első zenei találkozásból születtek meg Szentendrén, ekkor még alig ismertük egymást. Mindig azon röhögünk, hogy szerintem hússzor többet játszottunk élőben, mint amennyit próbáltunk eddig Dominikkal.
Mennyiben más ezeket élőben eljátszani együtt, mint felvételkor?
Ennek a műfajnak, előadási módnak, amit mi csinálunk, elég nagy a szabadságfoka, de a számoknak mégis van egy felépítése. Az, hogy mi ezt hogy alakítjuk, meddig húzzuk, az rajtunk múlik, az alakítás lehetősége mindig ott van. Ha már megvan közöttünk, mint zenészek között a dinamika, és érezzük egymás vibeját, megértjük a másik gondolkodását, akkor élőben is mindig meglesz a varázsa annak az adott pillanatnak, amit egyszer összehoztunk, csak kicsit mindig más, kicsit új lesz.
Ez a természetes együttműködés és munkamegosztás az egész workflowra jellemző?
A kulcsszó nálunk az organikusság: valahogy mindig ide lyukadunk ki. Hármunknál mindenki egyformán vesz részt ebben az egészben, és így is kezeljük egymást. Mindenben egyenlő arányban osztozunk, és szeretnénk, ha ez így is maradna. Egyébként munkát tekintve a Tomi például teljesen kiképezte magát hangmérnöknek, ezáltal lehetőségünk van egy stúdióban játszani, ahol rögzíthetjük is a felvételeket. A Bence meg inkább adminos dolgokkal foglalkozik, és egyszerűen rohadtjól billentyűzik, mindenki azt csinálja, amiben a legjobb. Én viszem a közösségi médiát, kommunikálok, meg egyebek. (nevet).
Hol játszotok szívesebben: melyik inkább a terepetek, klub vagy fesztivál?
Minél intimebb, annál jobb. Bár néha egy fesztiválon is adódhat erre lehetőség, pl. Kolorádón, az Árok színpad is különleges volt, hiszen megadta azt a közösségi érzetet, ahogy mindenki leereszkedik egy ilyen kis gödörbe, körbeüli a színpadot a közönség. Az ilyen jellegű közelség energiái engem jobban inspirálnak. De persze mindenre nyitottak vagyunk.
Van kedvenc helyed Budapesten, ami megfog a városban?
Ami most leginkább inspirál az a Manyi, de a Gólyát is nagyon szeretem. Az underground, alulról építkező, valami egyedi esztétikát képviselő dolgok azok, amik igazán megfognak, legyen az zene vagy képzőművészet, vagy egy helyszín.
Mennyiben más külföldi közegben játszani ebben a műfajban?
Itthon kb. negyedévente van saját bulink valahol, de nyáron sok hazai fesztivált bejártunk. Kint előadni annyiban különbözik, hogy az első találkozásnak van egy ilyen leírhatatlan élménye, ereje, ami nagyon izgalmas. Pár száz embert megmozgatunk Berlinben, Prágában és Amszterdamban is.
Van-e tervetek a jövőre nézve?
Szeretnénk minél több érdekes és új dologban kipróbálni magunkat, jövőre egészen izgalmas zenei együttműködésekbe is belekeveredünk. Jó lenne egy külföldi fesztiválra is kijutni, mivel benne vagyunk egy olyan zenei szcénában – ebben a fúziós, kortárs jazzben – ami jelenleg virágzik elsősorban az USA-ban, de Európában úgyszintén. Ennek nagy alkotói például a Badbadnotgood, Yussef Dayes, Kamaal Williams vagy Snarky puppy, csakhogy említsek néhányat. Ebben az egész jazz, élőzene, improvizáció témában van egy sajátos őszinteség, egy szabad érzés a fúzionálásban. Amit mi csinálunk az jazz és pszichedelikus egyben, lehet rá lazulni, ücsörögni, de táncolni is. Nagy átfedés van az ilyen fúziós jazz zenekarok és a trap-rap-hiphop, illetve egyéb utcai stílusok között. Ez egy izgalmas összefonódás, és az ennek teret adó fesztiválokra szeretnénk mi is eljutni.
A Jazzbois legközelebb Berlinben, a Mörkkel közös koncerten lép fel, majd az ünnepek után januárban tér vissza egy meglepő kollaborációval, ugyanis a Kalákával együtt lépnek színpadra a MÜPA-ban. Az év első felében egy újabb közös alkotásra készülnek a kaliforniai MC-vel, Kid Abstrakttal, valamint kilátásban van egy holland és egy francia turné is.
Fotók: Kersner Máté
A Danubian Phases album borítóját, Keresztesi Botond képzőművész készítette.
