Dalpremier: „A szöveg eredeti megálmodója biztosan egy vagány csaj volt” – Interurban

Avatar photo
2024.01.25., 10:00

Újabb dalok érkeztek a Csepel Művek falai közül, ahol az Interurban rögzítette robotokkal táncoló live sessionjét. A korábban megjelent két szám után itt a Zavaros, és a mai naptól streamingen is elérhető Darumadár.

Az Interurban, vagyis Muzsnyai Márti és Makkay Imre duója négy dalt rögzített, robotokkal és Nord Drummer Viktorral kiegészülve a Csepel Művekben, amik közé egy eddig még nem hallott dal is helyet kért magának.

„Egy erős, energikus és eddig nem hallott dallal szerettük volna megörvendeztetni a követőinket és kellett valami, ami felveszi a versenyt a live session négyesében a Hegyek dinamizmusával. A Darumadár jó recsegős dáren, a mi véleményünk szerint telitalálat.”
– meséli Márti arról, hogy hogy is került a népdalfeldolgozás a három, már korábbról ismerősen csengő dal mellé.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„Engem fogott meg nagyon a dal pimasz hangvétele. A szövegben van egy olyan sor: »Már ezután kialudhatod magadat, nem ölelem által a vékony karcsú derekadat.« Ez mai városi megfogalmazásban valahogy úgy hangzana, hogy »Elmész te a fenébe, én leléptem, te meg csinálj magaddal amit akarsz«. Találkoztam néhány ilyen népdalszöveggel és ezzel nagyon tudok azonosulni. Vannak olyan kapcsolatok, ahol az egyik fél tűzön vízen átmegy, csakhogy a másik kedvében járjon. Én egyértelműen annak a híve vagyok, hogy azért nem érdemes kapcsolatban élni, hogy abban legyünk, azt meg is kell tölteni pozitív energiákkal. Ha pedig nem sikerül, akkor sokkal jobb és kiegyensúlyozottabb egyedül lenni, ami nem jelent magányosságot. Sokan nem értékelik eléggé magukat, pedig megmutathatnák a másiknak merre van az ajtó. Hát erről szól nekem ez a dal. A szöveg eredeti megálmodója biztosan egy vagány csaj volt.”
– fejezi be Márti.

A live act koncepciójában a zenekar meg akarta mutatni, hogyan néz ki a formáció a színpadon, hogy koncert körülmények között is megállják a helyüket. Helyszínnek valami karakteres ipari helyszín mellett tették le a voksukat, így nyert az Enter a Csepel Művek területén, de már nem sokáig kell csak képernyőn keresztül figyelni az Interurban koncert hangulatát.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.


„2024-es terveink megvalósítását eredetileg 22 végére ütemeztük, de az élet nagyon brutálisan közbeszólt, aminek eredményeként le kellett állítanunk zenekari tevékenységünket közel egy évre. Ennek az lett az eredménye, hogy szinte nulláról kellett kezdenünk 23 tavaszán az építkezést, tehát most jutunk el odáig, hogy a novemberben rögzített live session felvételeink második felét publikáljuk. Tavasszal érkezik az albumunk és végre színpadra tesszük az Intert. Kevés, de minőségi koncertet tervezünk, ami alatt azt értjük, hogy olyan helyeken jelenünk meg, ahova az Interurban mainstreamnek nem nevezhető zenei világa tényleg passzol és így megtaláljuk az élő közönségünket is.”
– mondja a duó arról, hogy milyen lesz a 2024-es évük.

Interurban Facebook | Instagram

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás