Csillámdiszkó és űrutazás Balanyi Szilárd gyermekrajzok ihlette klipjében

Avatar photo
2020.11.21., 19:51

Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája nemrég jelentkezett új EP-jével, a hanganyagon található Zéró gravitáció pedig már a harmadik dal, amely videót kap. A vidám klipet Szilárd fiának rajzai ihlették.

 
 

Szilárd új EP-je, az Ego tréning szeptemberben jelent meg, rajta hat új számmal. Az EP-ről korábban megjelent a karanténban született meghitt hangulatú Mondd vagy súgd és a címadó szám klipje, most pedig itt a Zéró gravitáció, melyben a határ a csillagos ég.

A dal videoklipjéhez az ihletet Szilárd kisfiának űrhajós és ufós rajzai jelentették. A kisfilm végül sinco kezei alatt nyerte el végső alakját, amelyben Szilárd mellett a formáció állandó énekesnőit, Galambos Dorinát és Kiss Flórát is kilövik a végtelen űrbe.

Mivel a videó még a karantén alatt született, mindent a négy fal között kellett megoldani, így a szereplők is telefonos felvétel segítségével kerültek a vászonra.

A dal szövegét Kardos-Horváth János írta, a hangzásért pedig Bernhard Hahn felelt, akinek stuttgarti stúdiójában rögzítették a teljes EP-t. A szerzeményről Szilárd elmondta:

A Zéró gravitációban a szabadság, a játékosság, na meg a csillámdiszkó találkozik. Otthon kiválóan lehet rá táncolni…

Íme tehát a Zéró gravitáció videoklipje!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A friss klipen túl az Ego tréning összes dalához érkezik majd videó, melyek megjelenését kéthavonta várhatjuk.

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás