Az új dallal jelentkező cserihanna nem elég, hogy női dalszerzőként idén májusban Artisjus-díjas lett, az év hátralévő részéig őt választotta a Spotify EQUAL új magyar nagykövetének is.
A Spotify egyik kiemelt programja a női előadók egyenjogúságát támogatja. Az indulás óta az EQUAL globális együttműködéseken, aktivitásokon, új tartalmi élményeken keresztül, illetve platformon belül és kívül megvalósuló támogatással helyezte a női előadókat a reflektorfénybe.
„Szeretnénk felerősíteni a nők hangját, akik világszerte hullámokat vernek. Mivel Te országunk egyik legizgalmasabb és legbefolyásosabb hangja vagy, örömmel hívunk meg, hogy legyél az EQUAL Magyarország 2024 második félévének nagykövete”
– állt a Spotify Magyarország Hannának eljuttatott személyes meghívólevelében.
Ezzel cserihanna fotója a Spotify EQUAL Magyarország lejátszási lista borítóján szerepel az év végéig és számos más extrát tartogat majd még neki a platform.
A teljes playlist itt hallgatható ›
Közben pedig az ember NEM élhet törött lábbal címmel debütált a humorban és dalszerzői leleményességben feketeöves alt-pop énekesnő legújabb dala a YouTube-on és egyéb digitális platformokon, mely Hanna első felvétele a Spotify kampányának újdonsült nagyköveteként.
A dalban Hanna azt a jelenséget járja körül, mely során egy szórakoztató sztori érdekében olykor hajlamosak vagyunk költői túlzásokba esni, és az alkotó maga is előadóként és bábszínházi rendezőként felteszi a nagy kérdést magának, vajon feláldozható-e a történet igazsága a szórakoztatás oltárán.
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.