Bejött az innováció a Coldplay turnéján

Avatar photo
2013.12.16., 10:59

A Coldplay 2011-es ötödik stúdióalbumához, a Mylo Xylotóhoz kapcsolódó turnéjára egy saját kütyüt fejlesztettek ki az együttes, illetve a rajongók számára: a Xyloband néven ismertté vált csuklópánt különlegessége abban rejlett, hogy adott számokra ritmusra villogott (összesen hatféle színben osztogatták). Az arénakoncertek igazán látványos elemévé váló eszközét akár 300 méterről is irányíthatták, élettartamuk azonban – elvileg – csak a koncert idejére volt meghatározva. A 2011-ben Spanyolországban induló és 2012 legvégén New Yorkban záródó gigaturnén 1,1 millió font ment el a felszerelésre, 954 ezer a szállásra, és további 100 ezer az ellátásra. A Xylobandek jelentették a legnagyobb költséget, hiszen fejenként 3 fontba kerültek, és összesen kb. 4,22 millió font értékben találtak új gazdákra. Ezek persze máris nem tűnnek nagy tételnek, ha megnézzük, hogy az NME információi szerint 35 millió fontos bevétellel zárult az MX-koncertsorozat.

cp
Ezzel a turnéval a Coldplay a rajongóit tekintette az elsőnek, és vissza akartak adni nekik valamit. Ez azt jelentette, hogy nem spóroltak a felszerelésen, a dizájnon, a pirotechnikán és a fényeken, beleértve a háromfontos high-tech csuklópántokat, melyek óriási részévé váltak a koncerteknek. Ha a rajongók több mint 50 fontot fizetnek egy fellépésért, akkor joguk van egy jó koncerthez és a látványhoz. Már nem elég csak úgy ugrálni a színpadon és jól kinézni” – nyilatkozta egy meg nem nevezett forrás a The Mirrornak.

A hatalmas turnésorozatnak a Live 2012 DVD állít emléket, és tény, hogy ezek a villogó Xylobandek valóban még lenyűgözőbbé tették az egyébként sem szegény látványvilágban gondolkozó Coldplay-koncerteket.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Forrás: NME
Fotó: Coldplay Roadie #42

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás