Beindul a Sziget-kívánsággép

Avatar photo
2012.10.30., 11:55

Évek óta – hagyományosan a szezon végeztével, a jövőt tervezve – ősztől már zakatol a következő évi fesztiválok kívánsággépe. Ide várják a szervezők a látogatók javaslatait arra, hogy mely külföldi zenekarokat kellene meghívni a rendezvényekre.

„Legfontosabb támpontunk a programok kialakításában, hogy kiket kérnek a látogatóink” – mondta Gerendai Károly a Sziget Szervezőiroda ügyvezetője, hozzátéve, hogy a kívánságlistán legtöbb szavazatot elért 50 zenekart mindenképpen megkeresik, de hasznos számukra ez a lista a kisebb színpadok „feltöltésénél” is. Gerendai elmondta, hogy az élbolyban minden évben felbukkannak azok a „szupersztárok”, akiket évről-évre, így jövőre is igyekeznek elcsábítani. A szervezők számára azonban fontosabb információ, hogy az aktuális zenekarok közül kik számítanak trendinek. „A nemzetközi és a hazai ízlés között sajnos még nagy az eltérés” – tesz megállapítást Gerendai, a szigetes fesztiválok azonban szeretnének ezen változtatni.

Az ügyvezető szerint vagy nagyon sok pénzzel vagy nagyon jó hírnévvel lehet igazán nívós programokat verbuválni a fesztiválokra. „Mi nem tudunk a pénzben versenyezni a leggazdagabb fesztiválokkal, viszont egyre nagyobb a rendezvényeink presztízse, hisz’ a tavalyi European Festival Awards versenyén nem csak a közönség és a szakma szerint lett a Sziget a legjobb, de a nemzetközi zenésztársadalom képviselői is beszavazták a fesztiválunkat a Top 5-be, illetve már a Balaton Sound is a legjobbak közt verseng. Egy újabb siker bizonyára sokat segítene abban, hogy minél több zenekart tudjunk elcsábítani a kívánságlista éléről” – bizakodik Gerendai.

Címkék:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás