Az MGMT vadonatúj MGMT-vel jön

Avatar photo
2013.06.28., 10:32

Az MGMT a saját magukról elnevezett harmadik stúdióalbummal tér vissza: az „MGMT” című újdonság szeptember 16-án jelenik meg. A 2008-as Oracular Spectacular és a 2010-es Congratulations után Andrew VanWyngarden és Ben Goldwasser ismét azon kapták magukat, hogy a modern popzene határait feszegetik.


Visszatértek a Tarbox Road stúdióba, hogy ismételten együtt dolgozzanak korábbi együttműködőjükkel, Dave Fridman nel (az Oracular Spectacular és a Congratulations, valamint a The Flaming Lips és a Tame Impala hangmérnöke). Andrew és Ben számos szerzői munkálattal kísérletezett tovább a stúdióban, és engedték, hogy a zenéjük menjen a maga útján. Az eredmény végül egy olyan, 10 erőteljes és változatos dalból (köztük a Faine Jade együttes 1960-as Introspection című slágerének feldolgozása) álló album lett, mely közvetlenül tükrözi a duó mindennapokról alkotott szürreális képét.

A nagyközönség már kapott ízelítőt az MGMT című albumból áprilisban, a Record Store Day alkalmából megjelent limitált példányszámú, kazetta formátumú Alien Days kislemeznek köszönhetően.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az újdonságot máris MGMT-klasszikusként jellemezték a rajongók, míg a Rolling Stone a következőként írta le: „shimmering, psychedelic soundscape”. A Spin magazin írásában pedig így jellemezte: „a sumptuously detailed, exquisitely zonked-out space-rock construction.”

A várva várt MGMT című album megjelenése előtt a banda egyedi látványelemek egész sorát gyűjtötte össze a The Optimizerhez, hogy ezek kísérjék és megvilágítsák az új dalokat. Az MGMT live show-jának zenésze, Alejandro Crawford látta el a produceri feladait a The Optimizernek, melynek segítségével a hallgatók egyszerre jutnak különleges hangzáshoz és látványhoz; a videós és grafikai munkákat Andrew Benson, Emilio Gomariz, Geoffrey Lillemon és Chris Timms készítette. A The Optimizer a deluxe albumcsomagok részeként lesz elérhető a különféle formátumokban.

A Your Life Is A Lie videoklipje érkezik elsőként: az MGMT ismételten együtt dolgozott Tom Kuntz rendezővel, akinek nevéhez a banda 2010-es mini-epikus Congratulations klipje is fűződik, és aki széles körű elismerést kapott az úttörő reklámjaiért és rövidfilmjeiért. A feltörekvő indie rendező, Sam Fleischner készíti az Alien Days klipjét, valamint a Cool Song No. 2-hoz is készül egy videó – mindkettőt idén nyáron forgatják. Az MGMT jelenleg is turnézik; a közelmúltban léptek fel eddigi legnagyobb amerikai közönségük előtt: 10 ezer rajongó vett részt a lewistoni Artparkban adott koncertjükön. A duó számos észak-amerikai fesztiválon is fellép, de ősszel Európába is ellátogatnak: Glasgow, Köln, Berlin, Párizs mellett számtalan város színpadán fellépnek. A londoni Forumba meghirdetett koncertre azonnal elfogytak a jegyek, így egy második dátumot is hozzáadtak a koncertnaptárhoz.

Az „MGMT” album teljes dallistája:

Alien Days
Cool Song No. 2
Mystery Disease
Introspection
Your Life Is a Lie
A Good Sadness
Astro-Mancy
I Love You Too, Death
Plenty Of Girls In the Sea
An Orphan Of Fortune

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

MGMT a weben: http://www.whoismgmt.com/

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás