„Az inspiráció jön régről, és új köntöst kapva lép ki a 21. századba” – Vitáris Iván (Ivan & The Parazol)-interjú
Egy óriási bulival hangolja rá rajongóit az Ivan & The Parazol a jövő héten kezdődő Sziget Fesztiválra, hiszen augusztus 6-án a Budapest Parkban a Middlemist Reddel közösen a leghúzósabb riffekkel szakítja le a közönség fejét. A nemrég megjelent, három magyar nyelvű dalt és ugyanennyi videoklipet, plusz egy kisfilmet magába foglaló F.É.SZ.E.K. kapcsán a banda frontembere, Vitáris Iván adott interjút nekünk. Alaposan körbejártuk a legendás beatkorszak örökségét, a Parazolt inspiráló elődök mai aktualitását, a magyar dalaik visszhangját, és azt, hogy miért gagyi a nosztalgia.
Legújabb kislemezetek, a F.É.SZ.E.K. kapcsán feltűnő, hogy bár ma nemzetközi szinten is nagyon szembeötlik egy sajátos nosztalgia a huszonévesek körében a hatvanas-hetvenes évek iránt, ti pedig emellett a szcéna magyar megfelelőit is bevonjátok az inspirációtok közé: a Fonográf és az LGT is megfér a legnagyobb nemzetközi nevek mellett. Mit gondoltok, mi az, ami ma is népszerűvé és aktuálissá teheti őket – konkrétan az Illés általatok feldolgozott dalát vagy Bródy János nektek írt szövegét?
Szerintem ezek a zenekarok időtálló dalokat írtak. Szinte bármelyik daluk lehet ma is érvényes, és hordoz olyan üzenetet, ami miatt 40 év múlva is szeretni fogják sokan. Ezekben a zenékben olyan energiák szabadulnak fel, ami simán behúzza a mai hallgatót is.
Milyen párhuzamokat láttok, mi lehet az, ami összeköti a jelenlegi fiatalokat a legendás rockkorszak rajongóival? Mi az, amit a zenétek segítségével a rockzene aktualizálásán, (újra-)népszerűsítésén kívül hozzáadtok, hozzáadnátok a negyven évvel ezelőtti zenei örökséghez?
Érdekes, hogy ez az „aktualizálás” pont inkább a gyökerekhez való visszatérést jelenti. A mai világban rengeteg az információ, így a rockzene is rengeteget formálódott ahhoz képest, hogy milyen volt régen.
A mi metódusunk az, hogy visszamegyünk a forráshoz, és a tiszta üzenethez adjuk azt hozzá, amit mi ma érvényesnek tartunk.
Szerintetek egy ilyen vagy ehhez hasonló nosztalgikus hangnem sikerességéhez valamilyen speciális korosztály és közhangulat szükséges, vagy minden korban és országban működhet? Meddig maradhat népszerű, meddig tarthat a hippigeneráció iránti nosztalgia?
Szerintem ez is olyan kicsit, mint amikor a reneszánsz alatt elővették az ókori alkotók műveit, és abból inspirálódtak. Elrugaszkodott dolog lenne azt mondanom, hogy a visszatekintést egyfajta értékválság okozza, de tény, hogy ez is benne lehet a dologban. A nosztalgiát azért nem szeretem, mert számomra az egy gagyi felidézése annak, hogy „haj, de jó volt minden régen”. Itt nem erről van szó.
Az inspiráció jön régről, és új köntöst kapva lép ki a 21. századba. Ezért nehéz is válaszolnom arra, hogy ez meddig tarthat.
Hogy érzitek, milyen visszhangja volt a magyar nyelvű kislemezeteknek? Mit jelent számotokra a lemez a nemzetközi terjeszkedés és a külföldi ambícióitok viszonylatában?
Nagyon fontos nekünk az itteni közönségünk, és most jött el annak az ideje, hogy egy az anyanyelvünkön szóló EP-vel ajándékozzuk meg őket. Én már elég régen akartam írni magyarul is, de valahogy most ért meg bennem is. Külföldet tekintve meg nagyjából semmilyen hatása nincsen a dolognak, ez ide, Magyarországra szól. Továbbra is dolgozunk a kinti dolgainkon, most hétvégén Németországban és Hollandiában is játszottunk, szerintem decemberben majd egy hosszabb turnéra vissza fogunk térni.
A F.É.SZ.E.K szokatlan módon egyesít magában egy kisfilmet, egy kordokumentumot és három dal videoklipjét. Miben voltak újak, szokatlanok vagy egyszerűen mások a vele kapcsolatos munkálatok, mint más lemezek vagy videoklipek előtt?
Pontosan ez volt vele a célunk. Nem is magunkat akartuk sztárolni ebben a klipben, hanem bemutatni azt, milyen ma Budapesten a rock’n roll szcéna egy része. Én nagyon büszke vagyok arra, hogy a Damokos Attila-Nagy Marcell páros mert nagyot álmodni, és Turán Eszter producerrel karöltve szerintem tényleg valami maradandót tudtunk létrehozni. Kemény meló volt. 15 perc, egy snitt, egy forgatási nap. Pár szóban összefoglalva: rohanás, izzadás, izgalom, sok kávé, és egyben buli.
Mi határozta meg azt a szubjektív válogatást, közegépítést, amelynek segítségével a F.É.SZ.E.K korhűen és hitelesen dokumentálhatja a mai fiatal magyar zenei világot? Mit szóljanak azok a mai fiatal magyar zenészek vagy zenekarok, akik reprezentálatlanul maradtak?
Sosem volt célunk, és sosem mondtuk, hogy „na, ezen most mindenki rajta van”. Olyanok szerepelnek a filmben, akiket szeretünk, tisztelünk stb. Nagyon sokan voltak természetesen, akik kaptak meghívást, de sajnos egyéb dolgok miatt nem tudtak eljönni. Én örülök, hogy sok kortársunk ott volt, így is jelezve, hogy fontos, hogy legyen egység a szcénán belül.
Az összetartás még fontos lesz a jövőben.
A kislemezeteken egy saját szerzeményű dal is szerepel – követik majd újabbak?
Ha jön ihlet, jön dal is. Én szeretnék még írni magyar dalokat.
Lehet, hogy ez a dal, illetve a magyar dalszerzés még közelebb sodor titeket az Illés, az LGT, az Omega és a Fonográf stílusához?
Nem tudom, én szeretnék hinni abban, hogy a Dobd ki is jól felismerhető Parazol-dal, és még ha az ihletek fel is ismerhetőek benne, megmarad egy egyedi jelenségnek.
Reálisnak látjátok egy magyar nagylemez megszületését?
Abszolút. Hogy mikor, azt nem tudom.
Valószínűnek tartjátok, hogy a magyar nyelvű dalok átalakíthatják valamennyire a közönségeteket, új tagokat vonzanak be?
Mivel volt már a legelején is magyar dalunk, én nem félnék attól, hogy emiatt cserélődni fog a közönség.
Én inkább annak örülnék, ha szélesedne, és egyre több ember jönne rá, hogy lehet magyarul is jó beatzenét írni.
Hogyan körvonalaznátok a jelenlegi közönséget? Mennyire tudtok magatok elé képzelni egy adott személyt, ideát, amikor azokra gondoltok, akiknek elsősorban játszotok, alkottok?
Az első sorokban azért főleg a mindenre elszánt fiatal lányok mosolyognak. Akik szinte minden koncerten hatalmas bulit csinálnak. Így belegondolva hihetetlen, hogy milyen szerencsések vagyunk a közönségünkkel. Olyanok, mint mi: felszabadultak, megőrülnek, és jó az ízlésük.
Első nagy lehetőségeiteket a The Carbonfools, az Illés és a holland Birth of Joy vendégeiként kaptátok. Milyen érzés, hogy az augusztusi, parkos koncerteteken már ti lesztek azok, akik vendégül látnak egy kisebb zenekart?
Egy kicsit pontosítanék, mert ha jól tudom a The Carbonfoolsszal sosem játszottunk együtt (2011-ben és 2014-ben azért egy kicsit mégis – a szerk.), ettől függetlenül jóban vagyunk velük. A 30Y, a néhai Heaven Street Seven vagy a Supernem voltak azok, akik lehetőséget adtak, hogy együtt játsszunk velük, és így indulhattunk például vidéki turnéra. Mi már elég rövid idő után a legtöbb lehetőségre hívtuk magunk elé olyanokat, akiket érdemesnek tartottunk arra. Remélem, ahogy anno mi is, ezek a zenekarok is tudtak profitálni a dologból. Jelen esetben a Middlemist Redet nem nevezném már kisebb zenekarnak, mert saját bulijaikat már ők is megtöltik, a legtöbb fesztiválon ott vannak, szóval ők azért már nem kisbabák.
Ha egy mondattal kéne beharangozni, és minél több érdeklődőt csalogatni a Budapest Parkbeli, augusztus 6-i koncertetekre, mi lenne az?
Ha valaki: szereti, hogy mindkét zenekar, amit az este folyamán látni fog, nagyon jó, szereti a tabáni/Woodstock-hangulatot, szereti, ha húzos riffek szakítják le a fejét, szeret táncolni, sikítani, megőrülni, és szereti, hogy mindezt élőben, daliás férfiak fogják előadni, az ott kell, hogy legyen.
