Az én nem átfogó, nem objektív Sziget-élményem – Sziget 2022 utolsó napi beszámoló
Az elmúlt pár hétben a Hajógyári-sziget és az internet is a két év kényszerpihenő után teljes gőzzel visszatérő Szigettől volt hangos, és most, hogy lassan a legelhivatottabb brit legénybúcsús fesztiválozók is kijózanodtak és mindenkinél beütöttek a poszt-fesztivál betegség első tünetei, mi is reflektálnánk röviden a messze legnagyobb hazai zenei rendezvényre. Bár az idén 6 naposra rövidített megafesztiválról újat mondani nem lehet, álljon itt pár gondolat általában a Sziget-jelenségről és az utolsó nap pár koncertjéről.
1. Hat nap is túl sok egy fesztiválból.
Egyhetes Szigetelést összesen kétszer, utoljára 2013-ban csináltam végig, és bár a kora-huszonéves szervezetet kevésbé viseli meg a nemalvás, az impulzustúltengés és a sör, mint teljes értékű étkezés, én és minden barátom óraműpontossággal robbant le a fesztivál végére (2022-ben ugyanehhez két nap Sziget is elég volt).
A Sziget utolsó, hétfői napján a fesztiválon bóklászva egyértelműen látszott, hogy az idén hatványozott harci kedvvel érkező Szitizenek is az utolsókat rúgják és fejben mindenki már a saját ágyában fekszik egy hosszú és forró zuhany után.
Habár a programok tekintetében teljesen más napi -és hetijegyesként megtapasztalni a Szigetet, hiszen a maximum 12 órába a többség inkább a lehető legtöbb zenei programot igyekszik belesűríteni, míg a hosszútávú Szigetlakóknak kellő szándék esetén bőven marad ideje a fesztivál művészeti és kulturális kínálatát is feltérképezni, mások beszámolói alapján az a konklúzió, hogy ezekből nincs annyi mint régen, tovább erősítve az elméletet, hogy öt nap Sziget is bőven elég lenne még úgy is, hogy a fesztivál egyik fő vonzereje pont a (közel) egyhetes időtartam, szemben a sztenderd 2-3 napig tartó rendezvényekkel.
Carson Coma / Fotó: Sziget
2. Megváltás lett volna az eső.
Az időjárás, mint legkiszámíthatatlanabb tényező a szervezők egyik legnagyobb mumusa, és a fesztiválozók többsége sem drukkol egy jó elázásért, az idei Sziget főellensége viszont az elviselhetetlen mennyiségű por volt.
Az aszálytól kiszáradt és a többszázezer résztvevő által letaposott mezők helyén 0-24 állt a porfelhő, amit egy zápor legalább ideiglenesen orvosolt volna, ennek híján a por leginkább a fesztiválozók arcüregében végezte.
3. Úri mulatság lett a fesztiválozás.
Az arcpirító étel -és italárak mellett természetesen a napijegyek és bérletek költségei is okoztak hazai felzúdulást, és bár a Sziget már rég nem egy csóró hazai fiataloknak kedvező fesztivál, a harmincezres napijegyekkel és a négyezer forintos gyrosokkal már határozottan kijelenthetjük, hogy itthoni viszonylatban legalábbis végérvényesen úri mulatság lett. Azt azért hozzá kell tenni, hogy bármennyire is szomorú, a koronavírus és gazdasági válság tépázta zene -és szórakoztatóiparban általánosan jellemző ez a tendencia, nem véletlen, hogy a most már túlnyomó többségben Nyugat-Európából érkező fesztiválozók a Szigetet választják, ami a saját hazai fesztiváljaikhoz képest még a magyar szemmel felháborító árakkal is főnyeremény.
Ezek az árak és az üzleti stratégia így vállalkozás-szemszögből teljesen érthetőek és elfogadhatóak, viszont a hazai közönségre nézve valahogy mégis sértő. Jövőre, a fesztivál 30. évfordulóján örömmel látnánk valamilyen, legalábbis gesztusértékű kedvezményt, ami lehetővé tenné, hogy azok a csóró hazai fiatalok is kijussanak a Szigetre, akiknek eredetileg készült a fesztivál.
Arctic Monkeys / Fotó: Sziget
4. Még mindig az ex-A38/FreeDome-sátor kínálatára érdemes leginkább odafigyelni.
Míg természetesen a Nagyszínpad ad otthont a legnagyobb tömegeket bevonzó popsztároknak, mint Dua Lipa, vagy az idei legnagyobb/legismertebb fellépő Justin Bieber, és a már fél lábbal a nosztalgiavonatot lovagló, de még mindig sok milleniál szívet megdobogtató bandáknak, mint a Kings of Leon és az Arctic Monkeys (bevallom, az utóbbi koncertjéből kb. 20 percet láttam, nosztalgiafaktor híján rettentő unalmasnak éltem meg), a második legnagyobb színpadon csíphetjük el a Nagyszínpadhoz már túl underground/még nem elég híres produkcióit.
2013-ban például a vasárnap már a Nagyszínpadon koncertező Tame Impala is itt lépett fel, az idei Sziget utolsó napján pedig itt lehetett elcsípni többek közt a hazánkat már többször megjárt, még mindig hipnotikus Iceage zenekart, a levegőminőségtől bevallottan szenvedő és emiatt sokszor kifulladó, de így is imádnivaló Princess Nokiát, és a nem túl objektíven a fesztivál legizgalmasabb és legjobb fellépőjének számító ír Fontaines D.C.-t is, akik annyi energiát szórtak szét a hatalmas cirkuszsátorban, hogy az addigra már félhalott testem is minimális szenvedés árán tudtam hazavonszolni röpke másfél órás tömegközlekedéssel.
Fontaines D.C. / Fotó: Sziget
5. Így is megéri.
Elviselhetetlen tömeg, fullasztó por, hazai szemmel kiakasztó árak, a kulturált szórakozás határait feszegető külföldiek (és nem külföldiek), összecsengő kakofónia – és mégis, minden évben valami mindig visszahúz a Szigetre, mert egyrészt van abban valami örökre varázslatos érzés, hogy a belvárostól egy köpésre, a Dunán nézhetjük meg az aktuális világsztárokat és/vagy izgalmas feltörekvő előadókat, másrészt őket és sok más előadót is kizárólag a Szigeten lehet elcsípni nem csak Magyarországon, de sokszor az egész Közép- és Kelet-Európai térségben is, harmadrészt pedig tényleg gyönyörű tud lenni ez a multikulti-káosz, ahol mindenki felszabadult, boldog és együtt örül/őrül meg ugyanazokra a zenékre.
A 2023-as Sziget early-early bird bérleteinek értékesítése már el is indult a fesztivál honlapján ›
Címlapfotó: Sziget Fesztivál
