„Az emberek néha túl komolyan veszik a zenét” – Jake Bugg-interjú
Jake Bugg az elmúlt években szinte minden nagy fesztivált bejárt a világon a Coachellától a Glastonbury-ig, majd amikor elege lett a felhajtásból, majdnem abbahagyta a zenélést. Egy év kihagyás után mégis visszatért idén nyáron, és kiadta harmadik lemezét On My One címmel. A brit énekes-dalszerző szigetes koncertje előtt rövid gitározással fogadott minket, elmesélte, milyen volt kivételesen egyedül dolgozni a dalain, és azt is elárulta, miért írt rapdalt az új lemezére.
A gitározás mellett mivel szoktad elütni az időd a fellépések között?
Elég sokat utazunk, úgyhogy nem sok mindenre van idő a pengetésen kívül. De szeretek körbenézni a városokban, ahol járunk. Budapest gyönyörű, és tegnap sikerült egy focipályára is eljutnom. Fociztunk egy kicsit, aztán ittunk egyet a többiekkel.
Néhány évvel ezelőtt már jártál a Sziget Fesztiválon. Mi az ami a leginkább megmaradt arról a napról?
Arra emlékszem, hogy nagyon meleg volt, de ettől függetlenül remek közönség jött össze, úgyhogy nagyon élveztem azt a fellépést. És remélem, hogy ma is ugyanolyan jól fogunk játszani, mint akkor.
Jó néhány fesztivál van már a hátad mögött idén nyáron. Milyen a közönség visszajelzése az On My One dalaira?
Eddig jónak tűnik, bár nehéz megmondani, hiszen régi számokat és újakat is játszunk, úgyhogy a közönség egyszerre kapja meg a megszokott dalokat és azokat, amiket eddig még nem hallottak. Remélem, nem bánják (nevet).
Ahogy az új album címe is utal rá, ezúttal egyedül dolgoztál. Miért döntöttél így? Mennyiben volt más a munkafolyamat, mint eddig?
Ez nem tudatos döntés volt. Egyszerűen csak próbálkoztam néhány ötlettel, lementem a stúdióba, és megszülettek a számok. A Gimme The Love például, csak úgy beugrott a pihenésem ideje alatt. És a többi is csak jött.
Ezen a lemezen különböző stílusokkal próbálkozol, még rappelsz is egy dalban.
Igen, szeretek különböző hangzásokkal játszani, így olyan dalok is felkerültek a lemezre, amik az előzőkre nem. Az új albumon van egy kis soul, egy kis dance és egy kis pop is. A rapdal (Ain’t No Rhyme) pedig csak viccnek indult. Az emberek néha túl komolyan veszik a zenét. Én nem tudok se hiphopot csinálni, se rappelni.
Kik inspiráltak a lemez készítése közben?
Elég sokféle zenét hallgattam, leginkább a Cold Blood nevű banda tetszett, nem mai zene, de nagyon menő ritmusaik vannak. Plusz elég sok soul-funk is szólt.
Egy régebbi interjúban említetted, hogy egy kicsit borúsabb hangulatú lemezt szeretnél készíteni.Szerinted ez mennyire sikerült?
Nem akartam, hogy túl sötét legyen, de szerettem volna több mélységet adni neki. A lemezen vannak borúsabb dalok. Persze, néha van úgy, hogy leülsz, azt mondod, hogy ilyennek és ilyennek szeretnéd, és végül teljesen más sül ki az írásból. Mondjuk, nekiállsz rappelni (nevet).
Eddig még nem készült hivatalos remix a dalaidhoz, viszont a Bitter Saltot Fred Falke és Theo Ottis is újragondolta. Honnan jött az ötlet?
A kiadóm megkérdezte, hogy érdekelnek-e a remixek, én meg igent mondtam. Nem igazán értek az elektronikus zenéhez, de ha van, aki szeretne játszani a dalaimmal, és újragondolni őket, akkor az remek.
A legelső albumod 2012-ben jött ki, azóta több száz koncert van már a hátad mögött. Van olyan dal, amit már unsz játszani?
Az igazat megvallva mindegyiket szeretem, de tudod, hogy van ez, már nem az a 17 éves srác vagyok, aki a Two Fingerst írta, és így nehéz igazán beleélni magam. És néha vannak olyan dalok, amik visszavisznek olyan helyekre, ahol nem mindig szeretek járni.
Interjú, koncertfotók: Horváth Rea
