Puma Danger
„Az a legjobb, ha kreatívak tudunk maradni egy ilyen ingerszegény állapotban” – Puma Danger-interjú
Öt évvel, végtelen fesztivállal és koncerttel, egy új dobossal, sok-sok dalírással és finomhangolással, majd egy világjárvánnyal az első, Sun Pitcher című debütáló albuma megjelenése után új anyaggal jelentkezett a Puma Danger. A Circadian Rhythm (amelynek So We Fly című daláról itt írtunk) a test és az élet ciklikusságának tematikájára épül, és a zenekar működésének új fázisát fémjelzi, ahol az életerő és a már sok évvel ezelőtt megtalált hangzás mellé társul egy adag nyugodtabb és átgondoltabb koncepció is. A fiúk (Niccoló Cina – ének, gitár, Korb Géza – gitár, Juhász Misi – gitár, szinti, Dulity Kálmán – dob, Hédl Áron – basszusgitár) a friss albumról, a zene és a zenészek jelenlegi helyzetéről és a jövőbe vetett hitről meséltek nekünk a Phenom’ Plán interjúsorozatunkban.
A második albumon túl hogy érzitek, könnyebb vagy nehezebb volt elkészíteni, mint a bemutatkozó anyagot? Több már a tapasztalat, de talán a magatokkal szembeni elvárás is. Milyen élmény volt ez a folyamat második nekifutásra?
Dulity Kálmán: Nekem könnyebb volt, hogy a másodiknál már itt voltam.
Korb Géza:
Annyiban is könnyebb volt, hogy megtanultunk saját magunknak felvenni és keverni, készíteni demókat, számokat írni és egyszerűsíteni is, és ez a lemez technikailag is messze jobb lett, mint az első.
Juhász Misi: Ezen az albumon is vannak olyan számok, amelyeket még azelőtt kezdünk megírni, mielőtt megjelent az első, és később tudatosan elkezdtünk dolgozni a második lemezen; a folyamatot kicsit elnyújtotta Kálmi belépése. Úgy éreztem, mindenki fejlődött zeneileg ebben a formációban, de én nem éreztem komfortosan magam a dobtudásomban. Amikor Kálmi átvette a dobverőket tőlem, közösen újra kellett tanulni a régi számokat is, és az én új szerepemet is meg kellett találni ebben a felállásban.
Niccoló Cina: Kálmi csatlakozásával kialakult a jelenlegi felállás, és 2018 nyarán már három-négy félkész számmal álltunk neki tudatosabban az albumírásnak, a maradékot pedig együtt fejeztük be.
Ez az új felállás és az extra egy(-több) hangszer mennyiben változtatta meg a hangzást? Ki milyen hatásokat és inspirációkat hoz a zenekarba?
K. G.: Az elmúlt három évben csak elvetemült japán fúziós jazzt hallgattam, szóval nem hiszem, hogy sok mindent hoztam volna a hangzásba.
Hédl Áron: Az előző albumnál még érezhető volt a megalomániánk, túlbonyolítottuk a dalokat, kísérleteztünk és mindent bele akartunk rakni, de most már „a kevesebb néha több” alapon egyszerűsítjük a dalokat – lehet, hogy ez már az érettség jele.
J. M.: Szintiszőnyegek elrejtve a háttérben már az első albumon is szerepeltek, de vezető dallamokat először ezen az új lemezen kapott a szinti, és lépett ugyanolyan szerepbe, mint a gitár. Ennél a lemeznél is megmaradt az, hogy az alapokat Niccoló hozza, és megmaradt a garázsrockos-torzított hangzás, de itt már próbáltunk egyrészt szerkezeti egyszerűségre törekedni, másrészt arra, hogy egy-egy dalban több dallam és komplexebb akkordmenetek is megjelenjenek.
Így tudjuk azt is kihasználni, hogy több hangszer áll már rendelkezésre. Most már nagyjából kialakult a hangzásunk, és tudjuk, milyen zenét akarunk csinálni.
A vírushelyzet nyilván nálatok is felborította az albummegjelenést és a jellemzően ezt követő koncertezést. Ti hogyan éltétek meg az elmúlt hónapokat, miben akadályozta vagy esetleg segítette a zenélést a három hónapnyi karantén?
D. K.: Annyiban mindenképp előrébb vitte a zenekar működését, hogy egy jó hosszú időszakot tudtunk pihenéssel tölteni. Persze ez az egyéni megéléstől függ: ha valaki jól éli meg a bezártságot, akkor le tudja kötni magát, és tud kreatív lenni, aki viszont nem bírja ezt, akkor úgyis csak szenvedni fog.
N. .C.: A karanténtól függetlenül vagy éppen pont amiatt rengeteget zenéltem, a szobában egy gitárral nincs ennek semmi akadálya. Csomó új dalon kezdtem el dolgozni, amelyeket később elő tudunk majd együtt venni.
H. Á.:
Mivel később tudtuk megjelentetni a lemezt, több idő jutott a végén a finomhangolásra.
Bár pont az utómunkálatoknál tartottunk, mikor beütött a vírus, ami viszont lassította a folyamatot, mert nem tudtunk találkozni vagy kimenni a stúdióba.
Van bármi bölcsesség vagy életlecke, amit ez az időszak tanított nektek?
N. C.: Nekem könnyebb volt megélni a karantént úgy, hogy tudtam, csak meg kell fognom a gitárt, és tudok zenélni,
Nem is lényeges, hogy mennyire komplex a végeredmény, a lényeg, hogy elszórakoztasd magad. Nekem nagyon jó terápia volt a zene ebben az időszakban.
D. K.: Én nagyjából ugyanazt csináltam ebben a pár hónapban is, mint előtte, így végül is önigazolás is volt, hogy befelé fordulónak lenni jó. A koncertek, főleg az osztálykirándulás-hangulatú saját koncertek azért nagyon hiányoztak.
H. Á.: Egy idő után ki lehet pörgetni a Netflix összes trash/reality-sorozatát, és ekkor elég ingerszegénnyé válik ez a fajta létezés.
Egy ilyen viharos és kiszámíthatatlan időszakban mit tehetnek a zenészek és a közönség, hogy életben tartsák a hazai könnyűzenét?
J. M.: Mint ahogy azt Gulyás Gergely is megmondta, lemezt kell kiadni! Viccet félretéve, az online merchvásárlás vagy a YouTube premierfunkciója nagyon jó kezdeményezések voltak. Több alternatív megoldás is megjelent, melyek segítségével egy rajongó kifejezheti szeretetét kedvenc zenekarai felé, és anyagilag is támogathatja őket. Hogy a zenészek mit tudnak tenni? Mi most csak alkalmazkodni tudunk a döntésekhez, ilyen alternatív módszereken is gondolkozhatunk, de leginkább csak zenét kell írni.
N. C.: Ezt a helyzetet most globálisan minden zenész és a közönség is rosszul éli meg, türelmesnek kell lenni.
Az a legjobb, ha kreatívak tudunk maradni egy ilyen ingerszegény állapotban.
H. Á.: Nekünk mind van polgári állásunk is, így nem a megélhetésünk múlik a zenélésen, de mivel az elsődleges bevételi forrás a koncertezés, sokan nagyon nehéz helyzetbe kerültek. A streamek biztos nem hoznak annyit a házhoz, mint az élőzene, és egy album megjelenése bizony elég jelentős anyagi befektetéssel jár.
Ha órabért kapnánk azért, amennyit foglalkozunk egy lemezzel, minden zenész milliárdos lenne.
J. M.: A lemez pedig gyakorlatilag egy promóciós anyag a koncertezéshez, és ha ez kiesik, akkor nagyon nehéz bevételhez jutni, mivel maga a hanganyag önmagában nem tudja visszahozni a belefektetett költségeket.
Az albumon megjelenő ciklikusság a zenekar életében is jelen van? Milyen napszaknál tart most a Puma Danger, és hova tovább?
D. K.: Nálunk inkább kreatív kiugrások vannak, mint körkörös mozgások: vannak intenzív és kevésbé intenzív időszakok, de ugye minél többen vannak egy zenekarban, annál nehezebb összeegyeztetni mindent, és haladni előre.
H. Á.:
Nem igazán beszéltünk még arról, hogy hova tovább. Ez a második album egy olyan mérföldkő, amit rég el akartunk érni, de a jelenlegi helyzet miatt még bemutatni se tudtuk, így nem is érezzük még teljesen magunkénak.
A lemez valódi megjelenése a lemezbemutató, tehát majd csak ezután tudunk egyáltalán azon gondolkozni, hogy mi a következő lépés.
N. C.: Új inspirációk azért vannak, és már érzem magamban a következő dalokat, de ez a második album szép lezárása egy korszaknak.
J. M.: Világmegváltó terveink továbbra sincsenek, csak szeretnénk létrehozni valamit, amivel mindannyiunk elégedett, és amire büszkék vagyunk. Ez a legfontosabb a zenélésben, meg persze az itt kialakult barátságok.
A Puma Danger most pénteken (azaz július 31-én) a Dürer Kertben zenél (Facebook-esemény itt!) a Middlemist Red társaságában, az elnapolt lemezbemutató koncert pedig szeptember 11-én, az Akvárium Klubban várható a Fran Palermóval közösen.
Fotók: Lékó Tamás
