Az utóbbi évekhez hasonlóan a Bánkitó Fesztivál idén újból ország és kulturális határok nélkül hozza el a legizgalmasabb alternatív zenekarokat a világ minden tájáról. Egyenesen Afrikából(!) szaharai rock zenét, Bangkokból indie-pop lebegést, hazánkból pedig egy csomó fiatal és klasszikus fellépőt jelentettek be.
Mdou Moctar
Az idei Bánkitó első körös bejelentésének legnagyobb szenzációja Mdou Moctar, akinek tavalyi Afrique Victim című lemeze egy év végi listáról sem hiányozhatott. A Tuareg gitáros eddigi legfontosabb albuma lényegében a kortárs szaharai zene újraértelmezése, amely nem csak zeneileg előremutató, de a költői meditáció, a szerelem és a vallás mellett felszólal az egyenlőtlenség és Nyugat-Afrika kizsákmányolása ellen, valamint szót emel női egyenjogúságért. Mdou Moctar először érkezik Magyarországra és július 16-án valószínűleg a Bánkitó történetének egyik legfontosabb, legnagyszerűbb koncertjét láthatjuk majd.
Ugyanezen a napon először mutatkozik be közönség előtt a Middlemist Red & The Wild Bunch Orchestra, amely erre az alkalomra áll össze, hogy még grandiózusabb hangzást biztosítson a The Other Side of Nowhere dalainak. Július 16-án a Tószínpadon még két olyan előadó is bemutatkozik, akik korábban nem léptek még fel a fesztiválon, így felejthetetlen török bulival mutatkozik majd be az anatóliai rockot játszó Nasip Kismet, a színpadot pedig a hazai szcéna legsötétebb elektronikáját játszó Superflake zárja majd.
Ha valaki könnyedebb szórakozásra vágyik, ne maradjon le július 15-én pénteken a bangkoki énekes-dalszerző, Phum Viphurit koncertjéről. Phum Viphurit 2018-ban futott be Lover Boy című slágerével, amely már 85 millió megtekintésnél jár a Youtube-on és amely nagy szerepet játszott abban, hogy 2019-ben Phum európai, amerikai és ázsiai turnéja is sold-out lett. Boy Pablo, Gus Dapperton, vagy a No Vacation rajongóinak különösen ajánljuk Phum Viphurit koncertjét. Ha pedig valaki a stílus szerelmese, bőven talál még a pénteki nap folyamán magának izgalmakat, ugyanis Phum Viphurit koncertje után egyből kezd a Carson Coma, utánuk pedig az Elefánt. Sőt! A Bánkitó nem lenne Bánkitó, ha Tószínpadot július 15-én nem a Csaknekedkislány zárná. Ugyanezen a napon érkezik Bánkra 2021 egyik legnagyobb hazai szenzációja, Beton.Hofi, valamint a 2021-es év egyik legmeghatározóbb hip-hop albumát, a Metamatikát jegyző 6363.
Hazai nagy klasszikusok és a Balming Tiger, a multinacionális k-pop banda
2018-ban Krúbi még alig ismert fiatal, izgalmas tehetségként mutatkozott be nálunk, idén viszont a csütörtöki nap headlinereként lép fel a Platon Karataev, a Bohemian Betyars és a Ricsárdgír társaságában. Július 14-én kíváncsian várjuk Szalai Anna & Dorozsmai Gergő koncertjét a Tószínpadon, valamint a 9 tagú, zenészekből, rendezőkből, producerekből álló, többnemzetiségű k-pop kollektíva, a Balming Tiger fellépését. A szöuli csapat ars poeticája képviselni a társadalom fiatal generációját, feszegetni a műfaj határait és népszerűsíteni a ázsiai kultúrát. Érdemes csütörtökön korán érkezni, hogy elcsípjétek a Jazzbois szettjét a napsütésben, vagy a new-wave hip-hip legfrissebb képviselőit, Co Lee-t, Filot, vagy éjjel gyurist és az Ibbiganget.
Aratástól vetésig a Borona színpadon
A fesztivál idén is változatos képet nyújt a legaktívabb underground elektronikus hazai szcénáról a Borona fantázianévre hallgató színpad tánctereiben az elektronikus dallamok szerelmeseinek. Szerdán a szervezők egy színes lineup-al szántják be a fesztivált, többek között olyan fiatal előadókkal mint dtnb, safety%dance, Acideal LIVE, vagy Toro Lomo.
Csütörtök a szelektorok napja, ahova óvatos válogatással a legelhivatottabb zene kutatókat hívták meg, számos korosztályból. Ezen a napon biztosan hallani lehet majd olyat amit előtte sosem, például a Suhaid, Crimson, vagy a Stanley Maneuver triótól.
Péntek a kísérleti elektronikák, a keményebb zenék, és a techno napja. Késő délutántól több órányi élő fellépésnek lehettek tanúi a Dalmata Daniel és EXILES társaságok jóvoltából, az éjszaka pedig tele lesz pakolva olyan technikás hazai versenyzők élő és DJ performanszaival mint AIWA, DJ Syncbutton, és obwigszyh LIVE.
Szombaton utolsó napos örömködés várható. Délutántól nappali buli indul a szcéna olyan világ-zenei képviselőivel mint Adis is OK és Vedat Akdag. Kora este pedig olyan egyedi élő fellépések sora látható majd, mint például az első valaha közös Gnork & Route 8 LIVE. Végül a fesztivál végszavaként egy egész éjszakányi határfeszegető tánc vár mindenkit a house, tech, electro és trance tengelyén.
Bánkitó Fesztivál 2022 – Ki mint vet, úgy arat!
Időpont: 2022. július 13 – 16.
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.