A Rookie magazin alapítója is szerepet kapott az Instagramon futó Bowie minisorozatban

Avatar photo
2016.02.25., 15:38

David Bowie „Blackstar” című utolsó albuma nyomán minisorozat készült az Instagramra. A közösségi portál Unbound című 16 epizódos produkciójában Tavi Gevinson, a Rookie Magazine alapítója és Patricia Clarkson (Sírhant művek) alakít főszerepet – írta a The Guardian brit napilap online kiadása.

orig_tn_photo-40288-244302

Tavi Gevinson, a Rookie Magazine alapítója

Alkotói szerint a sorozat a Blackstar című lemez vizuális tolmácsolását kísérli meg. A szériát Carolynn Cecilia és Nikki Borge írta és rendezte a zenész 28. stúdióalbuma alapján. Az Instagram közleménye szerint Bowie halála előtt beleegyezett a sorozat elkészítésébe, és tanácsokkal is ellátta az alkotókat.

Bowie január 10-én bekövetkezett halála sok rajongója számára új kontextusba helyezte a lemezt, az értelmezések szerint az album azt tükrözi, hogy a rákkal küzdő művész ezekben a dalaiban már szembenézett a halállal.

A gótikus, sötét tónusú, álomszerű hangulatot közvetítő sorozat csütörtökön debütál az Instagramon, majd befejezéséig minden hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken jelentkezik új epizóddal.

"UNBOUND: A ★ InstaMiniSeries” In the Fall of 2015, David Bowie gave us unique pre-release access to the music from ★ (pronounced ‘Blackstar’), his 28th studio album, allowing us to create our own visual interpretations of his songs, with no limits or preconditions on his part. Completed in December 2015, UNBOUND: A★InstaMiniSeries takes the audience on a journey of evocative images inspired by the moods suggested in the album’s music, lyrics and artwork. Each episode of the series is sure to capture the imaginations of all who experience it and will undoubtedly lead to endless speculation and discussion of meaning, metaphor and intention. We are honored to have had this opportunity and hope you'll join our 16 episode series, premiering February 25th. New episode every Monday, Tuesday, Thursday and Friday. Executive Producer: @InstaMiniSeries Director: @nikkiborges Music: @davidbowie Writer: @carolynncecilia Co-Producer: @lawrenceperyer Director of Photography: @joshuasterlingbragg Line Producer: @delaVega Associate Producers: @amandadelanuez @itscecfernandez Production Designer: @LezGolden Costume Designer: @Bodilicious Hair / Make Up Artist: @missy_mua Miss Clarkson’s Make Up Artist: Angie Elizalde VFX Production House: @heym1ster Dance Choreographer: @ofbonesdance, @hollyebynum Stunt Coordinator: @stuntmanpete Wire Rigger: @stuntworks Stunt Woman: @hellskitten29 Behind The Scenes: @a_madd Production Assistant: @clemencyforclem Special Thanks: @instalucas Protagonist: @tavitulle Lounge singer: Patricia Clarkson The Dancer: @rysak Woman at the Train: @Jayknowlest Young Boy: Jonah Herman Man in the alley: @Qdb_omg Woman in the red dress: @nikkiborges Drummer: Owen Riley-Duffy Older woman: Ching Valdes Anan Piano Player: @katiemorrmidd Dancer #2: @maks_wel18 Dancer #3: @katiemattar Dancer #4: @fulloutfarrish Dancer #5: @_ious Dancer #6: @felixs_journey Arm of man: @delaVega Woman in the audience: @amandadelanuez

A video posted by InstaMiniSeries (@instaminiseries) on

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás