A megzavart zongora története – Piano Interrupted: The Unified Field
Nem kétséges, hogy a külön-külön is elismert művészek önállóan is megállnak a lábukon, de ha két, egyébként teljesen különböző stílusban mozgó zenész teszi össze azt, amije van, az eredmény több mint érdekes. A brit Tom Hodge és a francia Franz Kirmann már jóval azelőtt barátok voltak, hogy elkezdtek volna közösen zenét alkotni, aztán megszületett a Piano Interrupted ötlete. A modern klasszikus stílusvilág és az elektronika mixelésével operáló The Unified Field a duó második lemeze, amely sok emésztőnedvet igényel, de alapos megrágás után igazán jó élménnyé válhat.
A Denovali kiadó idei „leigazolása”, a Piano Interrupted termékeny évet tudhat maga mögött, hiszen debütáló albumukat is idén hozták ki. A Two By Four után hamar érkezett a folytatás a borítójával is a szépérzetünket erősítő The Unified Field személyében, mely szinte olyan, mintha elődje nyomvonalán maradva, egy cérnára fűzve függeszkednének a hasonló stílusban születő dalok. De radikális hangzásváltás nélkül is ugyanolyan jó a végeredmény, sőt, talán még érettebb.
Hodge a klasszikus vonulatot és a zongoradallamokat implantálja a Piano Interrupted zenei világába, míg Kirmann képviseli az elektronikus hangzást. A két különböző stílusvilág mégis remekül egészíti ki egymást: megkapja a maga szabadságát a billentyűs hangszer, de köré fonódnak a különböző effektek, torzítások – és ez így van rendjén. Eme hangképző eszközökhöz csatlakozik még Greg Hall a csellójával és Tim Fairhall a nagybőgőjével, így adva meg a vonós társaságot s ezzel is még inkább növelve a The Unified Field zenei változatosságát.
Előadó: Piano Interrupted
Cím: The Unified Field
Kiadó: Denovali
Kiadás éve: 2013
Web: www.pianointerrupted.com
Értékelés: 7/10
Merthogy változatos, az biztos, bár ez némileg az album egyik hátránya is: kissé túl élénken váltakoznak a zenei témák, és nincs ív, nincs átfedés, nincs koncepció. Tíz már-már különálló számról beszélhetünk, amelyek viszont egyesével gyakran élményszámba mennek, ezzel is feledtetve, hogy nem feltétlenül van szükség kohézióra. Az együttes nem rabolja sokáig az időnket, nem tornáztatja meg a hallójáratainkat hosszú, összetett dallamokkal, hanem rövid etapokban próbálják megszerettetni magukat. Ez pedig azért sikerül is.
http://www.youtube.com/watch?v=nYW0lysrkRY
Mindenféle előismeret nélkül kézbe venni egy Piano Interrupted-albumot egyáltalán nem jelent kockázatot. Már a lemezindítás után lehet érezni, hogy jó album került elénk:
Elég három dal, és égni fogunk a vágytól, hogy meghallgassuk, mi zajlik a The Unified Fielden.
A kezdő Emoticon tökéletesen fekteti le az alapokat, és súgja meg, mit várhatunk. A szándékosan torzított zongorahangokat búgó cselló követi, majd Kirman sem várakozik túl sokáig a csendben, és hadrendbe állítja effektjeit egy röpke közjáték erejéig. Az intermezzo után a klasszikus hangszerek fognak csengeni a fülünkben, olyan lezárást adva ezzel a nyitánynak, amely az Emoticont az album legerősebb pillanatai közé emeli. Átfolyva a Two Or Three Things zongorapillanataiba, nem marad kérdés, hogy milyen hangzásvilágot kaphatunk a Piano Interruptedtől. S a harmadik dal a „berántó trióból” a Cross Hands, mely az abszolút kreatív kísérletezés kivitelezője a lágy aláfestést nyújtó billentyűhangokkal és az egyre jobban elszaporodó effektekkel. A tempó fokozódik, az ötletek kibontakoznak, a figyelmünk élénkebbé válik. És három számmal később már elég érdekesnek fog tűnni a Piano Interrupted munkássága.
Később nagyjából a felvezetésül szolgáló dallamok köszönnek vissza: hol a magasabb hangtartományban kalandozással (Open Line), hol az igazán mély dimenziókat megjáró utazással (An Accidental Fugue). Van, ahol az igazi hangszerek veszik át a főszerepet (Camera Obscura), máshol inkább az effektek lépnek trónra (Darkly Shining), de a harmónia még így sem törik meg.
Nagyjából ezek le is fedik, mit takar a The Unified Field. Nem kétséges, hogy Tom Hodge és Franz Kirmann mesterien adagolja egymás mellé a klasszikus hangszereket és az elektronikus szerkezeteket. Hol az egyik torzítja a másikat, hol a másik simul az egyikhez, könnyedebbé téve ezzel hangzásbeli mivoltát. S bár ez nem újfajta alkotásmód, hiszen manapság eléggé népszerű a neoklasszikus és az elektronikus stílusvilágot párosítani (ahogy tette ezt pl. a szintén a Denovali kiadó berkeiben alkotó Greg Haines, Sebastian Plano és John Lemke), de a Piano Interruptednél kimondottan érezhető, hogy két ember összetett munkájáról van szó (de persze a közreműködőket sem felejtjük). S bár az megkérdőjelezhetetlen, hogy második nekifutásra egy alaposan kidolgozott, kísérletezéssel igazán telített lemezt hozott össze a Piano Interrupted, a kiadó idei üdvöskéinek anyagaihoz mérve hagy maga mögött némi hiányérzetet a The Unified Field. De minden csak viszonyítás kérdése, mert a maga nemében ez a lemez is az idei év erős termései közé sorolható.
