„A magyar szívekbe és lelkekbe könnyebben be tud hatolni a magyar szöveg” – Blahalouisiana-interjú

Január 19-20-án adta dupla teltházas turnézáró koncertjét az A38 hajón a magyar alter-pop szcéna különleges ékköve, a Blahalouisiana. Az összeszokott csapat bátran csempész különböző stíluselemeket a dalaikba, így merítenek a rock, a beat, a blues és az r’n’b világából is. A zenekar 2022-ben ünnepelte 10. születésnapját. Az elmúlt évtizedről, nyelvváltásról, Blaha sörről és jövőbeli terveikről faggattuk Jancsó Gábor basszusgitáros-dalszerzőt és Szajkó András gitáros-dalszövegírót. 

Mi az, ami nem hiányozhat egy turnéról sem?

Jancsó: Az én esetemben praktikus dolgok vannak. Mikor gyerekkoromban fociztam, mindig a jobb lábamra húztam először a cipőt meg a zoknit, és a színpadra is mindig jobb lábbal szoktam fellépni. Ha nem így csinálom, akkor ez bekattan nálam. Persze, ilyenek is vannak, hogy nem megyünk a színpadra ugyanabban a ruhában, amiben a buszban ültünk, hanem mindig kell váltás.

Szaja: Nem is tudom, lehet, nekem is van ilyen, csak még soha nem hiányzott, ezért nem tűnt fel. Nincsenek babonáim, még egy kulcstartóm sincs. Egyébként, Magyarország nem egy nagy ország, minden lemezbemutató turné állomásai közel ugyanazok. Ilyenkor van egy érdekes keveréke a már ismertnek és az újnak, hogy ki és mi mennyit változott.

Van-e olyan dal, amit már nem játszotok szívesen?

Szaja: Én Az első reggelent játszom a legkevésbé szívesen. Persze, azt is eljátszom, de ha egyet kihúzhatnánk, akkor azt választanám, nem annyira szeretem már. De ez személyes, a szövegét nem szeretem, mert az első magyar szám volt és már nem érzem azt, hogy nagyon jó lenne. 

Jancsó: Nekem ez időszakos. Az első reggelennel is voltam így, mert azt nagyon-nagyon sokszor, sőt rengetegszer eljátszottuk már. Volt, hogy a Nekem az nem eléget kezdtem picit megunni, olyan is, hogy a Deepert, arra talán közösen is ráuntunk, azért is maradt végül el egy idő után. A Nem vagyok egyedült is unom már, de a nyár közepe felé elővettük újra és most nagyon élvezem. Tényleg időszakos ez számomra, még a Nem ereszttel is így voltam a nyáron. Az még új dal, csak egysíkúvá vált, de ha jön a Kebu (Kebuszek Zsolt – a szerk.), aki perkázni szokott nekünk, az mindig visszahozza, anélkül viszont annyira már nem élvezem.

Egy angol kislemezzel robbantatok be, de idővel egyre kevesebbszer szólaltatok meg angolul és a koncertekről is kiszorultak. Ennek van valami különösebb oka?

Szaja: Teljesen nem fognak kiszorulni, minden lemezünkre tervezünk egy-két angol dalt.

Jancsó: Pontosan. De ez a szokásos sztori, amit sok zenekar bejárt itthon már. Mikor elkezdtünk együtt zenélni, akkor Schramm Dávid, az első producerünk, hangmérnökünk eléggé nyomta, hogy írjunk ugyanezekről a dolgokról, csak magyarul. Így jött Az első reggelen is, gondoltuk megpróbáljuk, maximum nem lesz jó. Az egy kikerülhetetlen igazság, hogy a magyar emberek szívéhez, lelkéhez és elméjéhez könnyebb eljutni magyar nyelven. Ezt sokan felismerték már. Valószínűleg, ha most mondjuk svédek lennénk, lehet nem lenne erről nagy vita, mert ott már kétnyelvű a popzene. Itthon még inkább csak magyar.

Szaja: Igen,  és ha megnézzük, itthon is sokan vannak akik angolul kezdték, de aztán váltottak. Fiatalon még jobban tetszik az angol nyelv…

Jancsó: Mindenki Beatles akar lenni.

Szaja:

Általában valamiért több nyugati zenét hallgatunk, ami angolul van, és ha valaki maga is zenélni kezd, ezt követi. De aztán jön a kérdés, hogy ez mennyire tudja megérinteni az embereket itthon.

Nyilván akkor tud fennmaradni, sőt növekedni egy formáció, ha vannak sikerélmények. Azt pedig nehéz hétről-hétre, hónapról-hónapra megélni, ha csak angolul zenélnek. Egyszer csak elérik az üvegplafont.

És akkor, hogy megy a váltás?

Jancsó: Sok angolul kezdő együttes szerintem azért akad meg, mert nincs, aki írjon magyar szöveget. Sokkal nehezebb, teljesen más világ.

Szaja: Jó angol szöveget írni azért ugyanolyan nehéz. Ugyanúgy kiábrándító a kiss you-miss you rímpáros. Csak nagyobb a közönség rá, és könnyebben elmegy. 2022-ben szerintem minden nyelven nehéz jót írni, mert a pop már önmaga ismétlésének a századik körében van.

Magyarul csak még jobban úgy érezzük, hogy meztelenre vetkőzik az ember és azt mondja, „bennem ez van és így tudom megfogalmazni”.

Jancsó: Visszatérve a sikerélményre, nekünk szerencsénk volt, hogy az első három magyar dalunk sikeres lett. Az akkori Petőfi rádió nagyon sokszor játszotta ahhoz képest, hogy mi a normális rotáció. Ez adott egyféle önbizalmat, láttuk, hogy van értelme így folytatni.

Mondjuk a The Wanderer-t is sokat játszották…

Jancsó: Igen, sokat. Ha megnézzük a rádiós statisztikát, akkor megdöbbentően sokat. 

Szaja: Viszont kisebb hatása volt…

Jancsó: Az azért volt fontos, mert kvázi az első számunk volt amit a rádió is bevett és emiatt meghívtak minket az MR2 Akusztikba is. Megágyazott annak, hogy jöhessen egy ugyanilyen volumenű magyar dal. De ha maradt volna az angol, szerintem nem lett volna ilyen erős nyarunk idén. Ebben biztos vagyok.

A legutóbbi lemezetekre már Barbi is írt szöveget. Hogy vagytok ezzel, bárki hozhat ötleteket, sőt próbáljátok is buzdítani rá egymást, vagy mindenki elvan a saját szerepében?

Szaja: Én mindenképp bátorítom erre a Barbit, és nem csak őt. Annál nincs jobb, ha nem csak egy emberre nehezedik ez a teher. Ha négyen írnánk a szövegeket és mindannyian írnánk hatot, majd a három legjobbat választanánk mindenkitől, akkor valószínűleg még jobb lenne a végeredmény.

Jancsó: Sokkal jobb, ha többen írunk, bár ez egyfajta kaotikussághoz vezethet, ami nem biztos, hogy mindig jó. Ez eddig nem történt meg, de okosan kell csinálnunk. Most két szöveget hozott a Barbi (Szívemet kitépted, Ha itt maradsz), ez nem esik le az albumról, szépen összehoztuk a zenével. De lehet, ha már mind a négyen írnánk, komoly agymunka lenne, hogy működjön és egységes maradjon az anyag.

Szaja: Azt is lehetne, hogy együtt írjuk.

Jancsó: Lehetne, de nem tudjuk, mert más még nem hozott magyar szöveget. Nyilván előre nem lehet megmondani. Eddig ez volt a rendszer, ami tíz év alatt alakult ki.

Szaja: Igen, de ha csak egy ember ír, az egy idő után azért unalmassá válik, mert csak az ő érzelmi világát képezi le. Még akkor is unalmas, ha viszonylag gazdag ez az érzelmi világ. Szerintem, mindenképp jó, ha többen hozunk vagy együtt írjuk.

Mit gondoltok, fontos, hogy a dalaitok megtartsák azt az értelmezést amit szántatok nekik eredetileg, vagy inkább mindenki formálja magára azokat?

Jancsó: Erre Szaja tud majd igazán válaszolni. Mikor küld nekem egy szöveget és írok rá egy zenét, akkor valószínűleg nekem is teljesen mást jelent. Keresem-kutatom, hogy mit jelenthet, de ez jó példa, mert a zenekaron belül is így van.

Amikor a Sokat bír készült, nagyon rossz napjaim voltak. Amikor már elegem lett a szenvedésből, jött egyfajta düh és hozta a refrén dallamát magával.

Megtalált a szöveg és magamra fordítottam, de valószínűleg Szajának eredetileg nem ezt jelentette.

Szaja: Ebben az is fura, hogy ez a szám az utolsó pillanatban született. Már azt hittük kész a lemez, lehet felvenni, de először jött az Ott van a nap, majd még egy új, amit sikerült időben megírnunk, mielőtt mentünk volna a stúdióba. Ez volt a Sokat bír. A szövegét, már a stúdiónál mutattam, többeknek nem is tetszett, ezért ott kellett átírnunk. Elmentem a Mátrába sétálni egy nagyot, hogy befejezzem.

Jancsó: Igen, egy verze és egy refrén volt kész még csak akkor.

Szaja: Régen szilánkokból állt össze mindegyik szöveg, most már úgy vagyok vele, hogy legyen eleje-közepe-vége.

Szerintetek jó, ha a rajongóitoknak is mást jelentenek?

Szaja: Az tök jó! Kivéve, ha valami nagyon nagy hülyeséget hallanak bele, mint például a Salinger féle Zabhegyező, ami a gyilkosok, öngyilkosok kedvelt olvasmánya lett. Erről van egy dokumentumfilm is, hogy hány gyilkos hivatkozott erre. Szörnyű lehet, írsz valamit és utána félreértik, teljesen a szándékodtól függetlenül gyilkosságra használják fel és olyan, mintha a te felelősséged lenne. Sőt, nem tudod azt mondani, hogy nem. De szerencsére ilyen még nem történt az én szövegeimmel, legalábbis nem tudok róla.

Jancsó: Ha történt is volna, az sem a Szaja felelőssége lenne. Amennyi ember létezik, annyi féle észjárással.

Szaja: Igen, és vannak sokkal agresszívabb vagy depresszívebb szövegek is, mint az enyémek. Szóval ettől annyira nem félek, ez egy extrém véglet.

Nem hallottam még olyan interpretációt, ami nagyon távoli lett volna, kifejezetten örülök, ha valakinek van egy saját konkrét elképzelése és az nem egyezik az enyémmel. Az azt jelenti, hogy nyitott volt a szövegre és el tudtunk benne indítani valamit.

Ez pedig tök jó dolog, ezt imádom. Ez volt nekem régen az etalon, azok a szövegírók, akiktől ki lehet emelni sorokat, hogy mennyire jók, de mégsem tudod elmondani, hogy miről szólt pontosan. Ilyen mondjuk Lovasi András vagy Bérczesi Robi is, nehéz megmondani, miről szól a szám, de mégis belemarkol a szívedbe. Régen ez volt a követendő példa, de mostanra jobban lelkesít már a nagy kedvencemtől, Bob Dylantől elkezdve bármilyen popzenéig, ha van egy dalszöveg, ami megfogható egység, érzed, hogy valamire gondolt az író, nem hagyja rád teljesen, viszont nyitva hagyja neked az értelmezést. Szóval igen, örülök, ha bárkinek tetszik, de ne vegyék készpénznek és ne magyarázzák félre, mert annak már nem örülnék.

Emlegettétek már, hogy készül az új lemez. Mire lehet számítani?

Szaja: Szuper jó lesz.

Jancsó: Hát reméljük, hogy jó lesz. (nevet)

Szaja: Tényleg, szerintem ez lesz a legjobb. Bár még csak két dallal készültünk el.

Jancsó: (nevet) Igen, kettő van kész, meg néhány még lóg a levegőben. Nyilván megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni magunkból, ugyanúgy, ahogy eddig.

Szaja:

Szerintem most jó flowban vagyunk. Emberileg és zeneileg is mindenki előre néz és többet foglalkozunk vele, mint eddig – komolyabban vesszük. Nem várunk egymásra, hogy valaki írjon, hanem mind termékenyek vagyunk. Így nehéz rosszat csinálni.

Jancsó: Ez is visszacsatolható a sikerélményekre. Mindenki látja, hogy most érdemes ütni a vasat. Ha pihennénk pár évet, akkor rágörcsölnénk, pedig nem is rég jött ki a legutolsó lemezünk. Ha ez jól sikerül, tudunk növelni a közönségen. Nyilván, erre nem szabad sokat gondolni, mert akkor ugyanúgy rágörcsölünk. Menni kell a flow-val.

Szaja: Én gitár- és szövegügyileg is sokkal többet foglalkozom az új anyaggal most, mint régen. Nálam ez most az első, korábban az egyetem, meg minden más miatt csak egyfajta hobbi volt a zene. Hogy jó lesz-e, az remek kérdés. Egyre játékosabbak vagyunk, egyszerre vagyunk befogadhatóbbak és összetettebbek is. Nagyon élvezem az alkotást, lubickolok benne. Kíváncsi vagyok hogyan reagál rá majd a közönség.

Egy időben még saját sörötök is volt, hogy is volt ez?

Jancsó: Van egy kedves gyerekkori barátunk, Pásztori Ferenc, neki van egy sörfőzdéje Székesfehérváron. A 972 Brewpubot csinálják, így jött az ötlet, hogy legyen Testemnek, ha engedem sör, és le is főzték. Az összes el is fogyott, nagyon finom volt.

Csinálnátok még ehhez hasonló különleges merch-öt?

Jancsó: Sajnos merchben nagyon kéne fejlődnünk, elég átlagos. A bakelitlemezünk már elkészült, de az már nem számít annyira különlegesnek. A Parkos koncertre csináltunk baseball sapkát. Különlegesség inkább abban szokott lenni nálunk, hogy Barbi nagyon ügyesen talál tervezőket, akikkel kollaborálhatunk. Így lett a Blaha crew-s pulcsi (MARI) és az Ott van a napos merch (SISKO Studio) is. Ebben tudunk inkább különlegeset adni.

Szaja: Az a baj, hogy én nem követem, hogy mi a menő manapság… Nekem tetszene egy olyan baseball sapka, amiben van abroncs, az az igazi amcsi trucker sapi – majd bedobom a többieknek. Egyébként nem nagyon hordok merch cuccokat.

Jancsó: Igen, én sem, ha veszek valamit, az is valami régi bandáé. Hiába vagyok például hatalmas Arctic Monkeys-fan, nem feszítenék benne, nem tudom miért. Maradjunk annyiban, hogy ez a Barbi feladata a zenekarban.

A Gold Record kiadónál vagytok, ez végigkísérte a karriereteket. Mit gondoltok miben járulhatott hozzá a sikereitekhez?

Szaja: Ad egy hátteret. Ha valamit meg kell oldani, jó eséllyel találunk valakit, aki segít. Mindenki azzal foglalkozik, amihez a legjobban ért és amivel szeret.

Jancsó: Az első pár évben én csináltam szinte minden háttérmunkát is. Ha koncertezni mentünk, intéztem a buszt, szereztem fellépési lehetőséget a Heaven Street Sevennel. A kiadóval jött Dadan is, a jelenlegi menedzserünk, ami nagy könnyebbség számunkra. Sokat segít, hogy nem nekünk kell e-mailezgetni és ajánlgatni a zenekart.

Nem baj az, ha a zenésznek csak az a dolga, hogy zenét írjon és felvegyen albumokat.

A sok szervezés ki tudja készíteni az embert, ha jön egy koncert, egyből gondolkozni kell, hogy mi legyen a plakáton, ki tervezze meg, hogyan promózza, hirdesse meg stb. Így mire odajut, hogy a buszba beül, annyira elege van, hogy hajlamos a zenekar többi tagjával semmiségeken is összeveszni.

Szaja: Igen, és ezek után mosolyogva állj színpadra. Kapcsold ki ezt a mindsetet egyből és írj új zenéket, szövegeket, amit így nem lehet.

Játsszunk kicsit, ha egy képet kellene elképzelnetek a Blahához, mi lenne az?

Szaja: Van a Minden rendben című dalunk, ami egy konkrét freskóra utal, Az Athéni iskolára Raffaellotól. Ebben a két központi figura Platon és Arisztotelész, Platon felfelé mutat, míg Arisztotelész lefelé.

Én úgy képzelném, hogy ugyanilyen sokszínű és sokszereplős a mi képünk is, a Beatlestől, Jack White-on át, az LGT-ig mindenki szerepelne rajta, akik ránk hatással voltak.

Mi pedig ennek a popkulturális folyamatnak a csúcspontján vagyunk, amit magunknak teremtettünk. A középpontban pedig egy kérdés van.

Jancsó: Valamiért először egy fociöltöző jutott eszembe. (nevetnek) Egy taktikai táblával, amire mindenki rajzol, hogy mi lenne jó. Kívülről látom, ahogyan ülünk és mindig készek vagyunk bevetésre.

Miben szeretnétek, hogy változzon ez tíz év múlva?

Jancsó: Én azt látom, hogy amíg a kis csapat az öltözőben készülődik, addig a stadion már nem csak félig van, hanem tele.

Szaja: Ezzel egyet tudok érteni. Nekem nem céljaim vannak, csak szeretem csinálni. Nyilván ebben benne van az, hogy legyen kinek és miért, és legyen egyfajta előrelépés is. Csak akkor tud fennmaradni egy dinamikus entitás. De tényleg csinálni szeretem inkább, öt évvel ezelőtt sem tudtam volna megmondani, hogy mit hová szeretnék eljutni mostanra.

Jancsó: A focis kép amúgy onnan is jöhet, hogy úgy érzem, nem olyan jó irányba halad a mai fiatalság zenei ízlése. Tehát a meccs sem két banda között zajlik, az öltözőben nagyon sok zenekar ül. Kint a pálya valakinek nagyon rögös és nem gyeptégla van, hanem kavicsok és sár. A közönség nyilván nem látja, hogy az öltözőben mit raktál össze, csak, amit bemutatsz a pályán. Az sem mindegy, hogy milyen az időjárás, ha szakad az eső vagy hó, máshogyan kell gondolkozni. Az együttesnek pedig nem mindegy, hogyan gondolja ki, hogy a pályán mit fog csinálni. Mi harminc körül vagyunk, a mostani 14-15 éveseknél már nem az a trend, mint amikor mi általános iskolások voltunk. Teljesen más a zene, ott a TikTok, így más az időjárás a bandák feje felett. Ez így elég nehéz tud lenni.

Csak nézzük meg a tavalyi nyárról a fesztiválok line-upjait, kifejezetten kevés zenekar van, aki szinte mindenhol ott volt. 7-8 évvel ezelőtt sokkal több alapvetően hangszeres előadó volt.

Ezt a küldetéstudatot kell tovább vinnünk, hogy érezzék a fiatalok, hogy ez még mindig lehet trendi. Egy együttes a rajongók révén tud fennmaradni, és a tiniknél még sokkal jellemzőbb a rajongás, és könnyebben terjednek az előadók. Egy harmincas felnőtt, már eljön akár egyedül is a koncertekre. Szóval nehéz ügy, hogy a zenekar az öltözőben ülve kitalálja, hogy mi is lesz a jövőben.

Egy zenekarban az énekesek általában több figyelmet kapnak, ráadásul nektek énekesnőtök van. Lehet ez akár könnyebb is nektek, srácoknak a színpadon, hogy inkább Barbira szegeződnek a tekintetek?

Jancsó: Így szocializálódtunk, de nincs rá általános megfejtés, hogy könnyebb-e. Ezt is a rajongókhoz tudnám visszavezetni. Barbi az, akivel először találkoznak, az ő hangján szólalunk meg és őt látják meg először, ő adja az első intuíciót. Nagyon kevés ember van manapság, aki azért megy koncertre, hogy csak a dobost nézze végig. (nevet) Főleg a popzenében. TikTokon is a frontembereket tolják inkább. De ezzel semmi baj nincsen, ez mindig is így volt. Ugyanakkor, mindenki ugyanúgy ott áll a színpadon. Ha a Barbi mellett valaki anyaszült meztelen lenne, azt egyből észrevennék.

Szaja: Szerintem az a lényeg, hogy az adott személy, az adott pozíciót ideálisnak vagy legalább okénak élje meg, amiben van. Én szeretem azt a helyzetet, hogy nem rám szegeződnek a szemek. Nyilván, ha egy olyan gitártéma jön, akkor az dominál abban a pár másodpercben. Amikor Barbi mellém áll, a mai napig még mindig zavarba jövök, mert tudom, hogy akkor mindenki engem is néz. De végül is ez is nem rossz érzés, kimozdít a komfortzónából. Szeretem ezt a felállást.

Mik a legemlékezetesebb pillanatok a 10. évetekből?

Jancsó: Nekem több is van.

Önmagában 2022 azért is volt emlékezetes számunkra, mert végre két év után olyan nyarunk volt, amikor lehetett menni. Annyit koncertezhettünk, amennyit csak elbírtunk.

A nyári Budapest Parkos fellépésünk mindenképp egy fontos momentum volt. Az külön kedves emlék, hogy előtte láttam a zenekaron, hogy mindenki izgul, izgatott. Még a lemezbemutató is ebben az évben volt, pedig milyen messzinek tűnik már. Szerintem nem volt még olyan évünk, amikor ennyit koncerteztünk volna. Azért is érzem fontosnak, mert a Túl távol, elég közel (2016) óta, most volt újra nagyobb közönség hype. Az elmúlt öt évben inkább lineáris volt a növekedésünk, ez idén a Sokat bír-ral jobban megugrott.

Szaja: Ilyen még nem volt. Emlékszem, amikor a P. Mobillal játszottunk, már a mi koncertünk alatt sokan ott skandálták, hogy „mobil, mobil”, mert várták, hogy végre ők jöjjenek. Most meg szinte mindig van néhány ember, akik ott állnak és mondogatják, hogy „sokat bír, sokat bír”. Tehát, ennyire várják, hogy eljátsszuk és általában a koncert végén kerül sor rá. Nagyon érdekes számomra, hogy valahonnan megismerték ezt a dalt, ami annyira megtetszett nekik, hogy csak ezért eljönnek és erős túlzással végig unják egy koncertünket, hogy meghallgathassák. Hogy miért van így, azt nem tudnám megmondani, de biztos, hogy nem a rádió játszások miatt van. Nem számítottam rá, hogy ennyi embernél beragad majd ez a szám.

Jancsó: Akik objektív szemlélőként vannak a zenekar körül, azt mondják, hogy a karcossága miatt lehet ilyen kedvelt. A régi poposabb, r’n’b-sebb, alterosabb dalainkhoz képest rockosabb – talán ezért. A szöveg és a zene is jó szimbiózisban állnak, Barbi is nagyon élvezi koncerteken, passzol a színpadi jelenlétéhez, amilyen szenvedélyessé válik és csúszik-mászik.

Szaja: Nagyon jó meglepetés és utólag megfejteni is nagyon érdekes.

A ’80-as évek szintije, a rockosabb Quimby-s gitár és a szöveg, ami utal az aranykor elvesztésére, hogy régen minden jobb volt, de menni kell előre.

Talán ez a kortalan érzés, a nosztalgia az, ami miatt működik, de persze ez tényleg egy utólagos magyarázat.

Jancsó: Visszacsatolva korábbiakhoz – a magyar szívekbe és lelkekbe könnyebben be tud hatolni a magyar szöveg és ez a jelenség ez tipikusan erről szól. Mindenki be tudja húzni magának, azt, hogy „sokat bír az én szívem”. Lehet, hogy például Svájcban ez nem találna be így, de itthon nagyon tud működni.

A Blahalouisiana idei országos Tavasz Klub Turnéja is elindult már, a legközelebbi időpontok és helyszínek:

– Március 4. / Székesfehérvár, Petőfi Kultúrtanszék

– Március 11. / Győr, Bridge (vendég: Meg Egy Cukorka)

– Március 24. / Miskolc, Helynekem

– Március 25. / Tatabánya, Roxxy

– Április 1. / Nagykanizsa, Hevesi Sándor Művelődési Központ (vendég: Hűvös)

Címkék: szajkó andrás, magyar előadó, jancsó gábor, interjú, Blahalouisiana, alternatív, magyar zene