A költészet napját idén is versmegzenésítéssel ünnepelte A Bence kalandjai

Avatar photo
2021.04.12., 21:46

A költészet napja fontos szerepet tölt be A Bence kalandjai életében, ugyanis két éve ilyenkor jelent meg első dala, egy Kányádi Sándor-versfeldolgozás, az Álmodó. Ez a dátum egyben A Bence kalandjai születésnapját is jelenti, így a születésnap és a költészet ünnepléseként a projekt mögött álló Jobbágy Bence elhatározta, hogy innentől április 11-én minden évben új dallal jelentkezik. Most pedig a hagyományt folytatva megérkezett a nehéz reggeleket indító Az a perc.

Jobbágy Bence szólóprojektje, A Bence kalandjai akusztikus dalok, versszerű dalszövegek találkozása. Első nagylemeze, a Tengerek tavaly ősszel jelent meg, melyet januárban Cseh Tamás és Bereményi Géza dalának feldolgozása, Az égboltsapkájú követett (e szerzemény egyébként magazinunk felületén premierezett). A dalszerző most egy vers megzenésítésével jelentkezett – de már nem először. Az első, ezen a néven publikált dala is egy Kányádi Sándor-vers nyomán született, az Álmodó, melyet pont a költészet napján publikált, így egyben ez a dátum vált a projekt születésnapjává is. A következő évben a sor Juhász Gyula Szerelem című szerzeményének újragondolásával folytatódott. Ezek a versmegzenésítések egyébként a Tengereken is helyet kaptak.

 
 

Az énekes ezúttal egy Varga Júlia-verset zenésített meg, amelynek címe Az a perc. Bencének nem ez az első találkozása a költőnő verseivel: korábban a Nemjónak jó is az ő versére, sőt születésnapjára íródott.

A szerzemény kapcsán így nyilatkozott az előadó:

Az Az a perchez és az ezt követő dalaimhoz szerintem kellett egy karantén. Utólag azt gondolom, hogy az, hogy nem játszottam jól begyakorolt koncertműsort hétről hétre, frissítőleg hatott a gitárjátékomra. Magamat kellett szórakoztatnom, volt időm kísérletezni és jobban belemenni olyan dolgokba, amikkel korábban nem foglalkoztam. Így történhetett meg, hogy ebben a dalban például klasszikus gitáron játszom, alternatív hangolásban, ami egész másfajta zenei gondolkodást és játékmódot igényel, mint amihez hozzá voltam szokva. A versekkel is nagyon jóban lettem, sokat olvasok mostanában, és megszerettem ezt a fajta dalszerzést is, amikor nem egymásra épülő, egymáshoz kitalált, hanem már eleve meglévő alkotóelemeket gyúrok össze egésszé. Nem azt akarom mondani, hogy akkor ez mostantól így lesz, és kész, hanem hogy nyitottabbá váltam ebből a szempontból is.

Az Az a perc – az előző versmegzenésítésekhez hasonlóan – egy élő, zenélős videót kapott, ezáltal is megőrizve a dal meghittségét. Ehhez hozzájárul a helyszín is: a felvétel ezúttal Bence és felesége kővágóörsi otthonában készült, ahol gondosan építgetik és szépítgetik a klipben látható üvegházat és az azt körülölelő kertet.

És akkor íme az Az a perc A Bence kalandjaitól!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás