Middlemist Red
„A harmadik lemez egyfajta visszatérés önmagunkhoz” – Middlemist Red-interjú
A Middlemist Red tavaly tavasszal jelentette be, hogy a harmadik lemez készítése miatt ősszel hosszabb alkotói szünetre vonul, a nagy kaliberű album pedig bő egy év elteltével hamarosan mindenki számára meghallgathatóvá válik. Az alkotás folyamatairól, a lemezt övező tervekről, a zenekar kezdeményezésére immár harmadjára megvalósuló Vanishing Point fesztiválról és az elmúlt évek hatásáról az együttes dobosa, Ürögdi Ábel és basszusgitárosa, Deli Soma mesél.
Az volt a tervetek, hogy a harmadik albumot kapkodásmentesen, szép nyugodtan rakjátok össze. Így sikerült?
Deli Soma: Nem kifejezetten, eléggé elhúztuk az időt, a számok írása még folyamatban van, de nem hiszem, hogy ki lennénk csúszva bármiféle időkorlátból. Rájöttünk, baromira nincs értelme kapkodni az albummal, ha az elkészüléséig fenn tudjuk tartani a közönség érdeklődését az időközben kiadott kislemezek által. Ábel, te hogy látod ezt a szituációt?
Ürögdi Ábel: Nyáron két-három számot be tudunk járatni a koncerteken a közönségnél, ami nekünk azért is jó, mert látjuk, hogy mi az, ami élőben jól áll a dalnak, milyen hangzásirányok felé érdemes benne mozdulni. Úgy tűnik, jó felé tendálunk, mert az egyik olyan dalunk kapja a legtöbb elismerést, ami még ugyan nem jött ki, de már játsszuk a koncerteken.
D. S.: Mivel az album kiadása előtt különálló számokat jelentetünk meg, igyekszünk mindent beleadni egy-egy dalba, hogy teljesek legyenek, és megállják a helyüket önállóan is.
Emiatt elképzelhető, hogy ez a lemez más irányt vesz, mint az előző album, ahol sokkal koncepciózusabban gondolkodtunk. Ott volt egy nagyon konzisztens folyamata az albumírásnak, itt viszont inkább hangulatokat próbálunk megfogni és kimaxolni.
Rájöttünk, hogy korábban talán túl sok mindent szerettünk volna belesűríteni egy adott dalba, és így minden egyes szám vége elképesztő katarzis lett, ami egy idő után unalmassá is válhat a közönségnek. Emiatt próbáltuk megállni a harmadik album munkálatai során, hogy ne adjunk bele apait-anyait egy-egy számba. Próbálunk visszavenni, és nem minden dalba belehalni, miközben az egész eddigi munkásságunkat szeretnénk összefoglalni a harmadik albummal. Más lesz, mint amit eddig csináltunk, de érezhető az új dalokon, hogy ezek mi vagyunk.
Ez a változás mennyire érezhető élőben, a koncerteken?
Ü. Á.: Az albumon ugyan csínján bánunk a katarzissal, cserébe viszont élőben sokkal nyersebben adjuk elő a dalokat, néha át is dolgozzuk őket.
D. S.: Próbálunk minden koncertet olyan élménnyé varázsolni, ami nem feltétlen egyenlő egy album meghallgatásával. Olyan plusz fricskákat rakunk bele a műsorba, ami csak és kizárólag élőben hallható. Ezzel is próbáljuk arra ösztönözni az embereket, hogy járjanak el minél több koncertre, mert a legtöbb zenekar az élő előadásokból tudja fenntartani magát.
Milyen inspirációk hatása érhető tetten az új album dalain?
Ü. Á.: Cserélgetjük egymás között a hangszereinket, ami kizökkent minket a komfortzónából. Ha egy kicsit laikusabban állsz hozzá egy hangszerhez – például dobosként a gitárhoz –, akkor olyan dolgokat tudsz megfogni rajta, amit az, aki évek óta játszik rajta, már nem, mert ő már tudja, mik azok a sztenderdek, amik eddig is bejöttek, és nem tud könnyen elvonatkoztatni tőlük.
Remélem, hogy a hangszerbőség zavarában jó irányba rugaszkodunk el zeneileg az eddig megszokottól.
Emellett tömérdek mennyiségű zenét hallgatunk, ami állandóan inspirál minket, elvezet akár R&B és hiphop hangszínek felé, amelyekből tudunk meríteni, és amelyek által – ha rockzenekarként beépítjük őket – nagyon jó hibrid hangzást tudunk létrehozni. Persze ehhez tudnunk kell, hogy miként működik az összhangzattan.
D. S.: Próbálunk egy kicsit több harmóniaváltást és melódiát belerakni az új dalokba, miközben igyekszünk lecsupaszítani őket, és az eddiginél okosabban gondolkozni a hangszerelésen. Főleg ezért cserélgetjük a hangszereinket, tágítjuk a zenekar látókörét. Lehet, hogy ami nekem nem jut eszembe a basszusgitár szintjén, az Somának (Nóvé Soma, a zenekar énekes-gitárosa – a szerk.) igen. Vagy lehet, hogy ami Dávidnak (Papp Dávid, a zenekar gitárosa és billentyűse – a szerk.) nem ugrik be gitárszinten, az Ábelnek igen. A próbákon körforgóban váltanak gazdát a hangszereink.
Vizuális tekintetben mit terveztek az új album köré?
D. S.: Elszakadunk a második lemezre jellemző manuális grafikától, és sokkal reálisabb képet mutatunk magáról a zenekarról, amit megítélésem szerint a második albumnál egy picit háttérbe szorítottunk, hiszen a lemez köré épült az egész imidzs.
Most szeretnénk megmutatni, hogy kik vagyunk mi, hogy nézünk ki, hogy mozgunk a színpadon… Szeretnénk saját magunkat is előtérbe hozni ezzel a lemezzel.
Miként határozzátok meg a zenekart?
Ü. Á.: Évek óta keressük azt a négy szót, ami a leginkább jellemez minket, de ez elég nehéz megfejtés. Én úgy érzem, hogy a zenénk alapvetően hűvös és melankolikus, mégis, a dalok kiteljesedése egészen felemelő.
D. S.: Próbálunk egy teljesen diverz képet alkotni arról az energiáról, amit a lemezen és élőben közvetítünk. Talán azzal lehetne meghatározni a zenekar individuumát, hogy alapvetően egy hűvösebb és visszahúzódóbb képet igyekszünk az emberek arcába mutatni úgy, ahogy pusztán csak az album meghallgatása által nem tudnánk.
A hangzásunk titka abban a köztes energiában és dinamizmusban áll, amit minden egyes alkalommal hozunk a színpadon.
Hogyan változott a zenekar az elmúlt évek során?
Ü. Á.: Az elején volt egy hatalmas felívelésünk, ami mára lecsengett, viszont cserébe sokkal jobban játszunk. Ez nyilván az éveknek köszönhető, és engem kifejezetten éltet. A harmadik lemez egyfajta visszatérés önmagunkhoz.
D. S.: Az elején nem volt idő, hogy felfogjuk, mi történik velünk, és arra se, hogy belegondoljunk, mit is akarunk csinálni igazán. Mentünk a flow-val, és csak azt tudtuk, hogy szeretnénk alkotni.
Az elmúlt egy-másfél évben, a második lemez lecsengése után volt időnk arra, hogy magunkba nézzünk, és rájöjjünk, mit akarunk ettől az egésztől, és újra megtaláljuk azt a közös dinamikát, ami már az első közös próbán is megvolt.
A következő évet szeretnénk erősen megnyomni koncertezés szempontjából. Most lesz egy Európa-turnénk októberben, majd tervezzük beadni a jelentkezést az SXSW-re, Austinba, mindemellett az angliai promóter csapatunk szeretne visszavinni minket a szigetországba egy headliner turnéra. A következő lemez a kulcsa annak, hogy ezek a kapuk megnyílhassanak előttünk. Ezért is szeretnénk minél jobb anyagot összehozni.
A kezdeti hype és a mostani elvárások nem generálnak bennetek túlzott megfelelési kényszert?
Ü. Á.: Tudat alatt valószínűleg nagyon is, főleg a hype, bár ezzel se volt időnk szembesülni. Volt egy nagyon erős másfél évünk, amikor egyszer csak feleszméltünk, és Cannes-ban voltunk, aztán európai turnékon és a többi.
D. S.: Sok mindent megtanultunk a saját hibáinkból is az alatt az időszak alatt.
Próbáltunk a nagy pörgésben is önazonosak maradni, de párszor behúztuk magunkat a csőbe.
Voltak elképesztően sz*r időszakaink, de úgy érzem, hogy most nincs rajtunk olyan nyomás, mint mondjuk két-három évvel ezelőtt. Jó visszaigazolás, hogy az emberek érdeklődnek irántunk, eljönnek a koncertjeinkre, és ha kiadunk egy számot, annak ugyanakkora visszhangja van, mint pár évvel ezelőtt.
A harmadik album mellett a harmadik Vanishing Pointra is készültök. Mik a terveitek idén a fesztivállal?
Ü. Á.: Október 12-én lesz, ismét a Dürer Kertben. Idén is sikerült olyan neveket leszervezni, akik nem ismeretlenek a hazai közönségnek, vagy ha mégis, akkor utánuk fognak keresni, mert felkeltik az érdeklődésüket.
D. S.: Mindig szerettünk volna egy kicsit showcase jelleget adni ennek a fesztiválnak, és olyan zenekarokat elhívni ide, akiket vagy szeretünk hallgatni, vagy akár vagyunk is velük valamilyen kapcsolatban. Tavaly már olyan headlinereket is sikerült elhívni, mint a The Wytches vagy a Bass Drum of Death, ami megnyitott a fesztiválnak egy olyan kaput, amin keresztül a külföldi promóterek sokkal szívesebben állnak velünk szóba. Nem mondom, hogy ezzel együtt ez egy könnyű pálya lenne, hiszen csak harmadik éve csináljuk ezt a fesztivált, előtte nem volt ebben tapasztalatunk. Évről évre fejlesztjük az infrastruktúrát, próbálunk egyre profibban hozzáállni az egészhez. Az első két zenekar, amelyet bejelentünk, az Iceage és a Bo Ningen. Szeretnénk nyitni egy olyan korosztály felé, amelyet eddig nem értünk el, törekszünk a telt házra. Tavaly már közel voltunk hozzá, szeretnénk, hogy idén mindenképpen meglegyen. Nagyon jó lesz a vizuális arculata a dolognak, amin ismét Soma (Nóvé Soma – a szerk.) és Halasi Bálint barátunk dolgozik.
Ez egy önerőből alkotott kezdeményezés, amellyel egyáltalán nem keresünk pénzt. Nem mondom, hogy ez nem cél a jövőben, de addig gyakorlatilag támogatás nélkül próbálunk életben tartani egy olyan zenei közösséget, ami szerintünk sokkal nagyobb figyelmet érdemelne itthon.
Vanishing Point 2019
Harmadik évére a Vanishing Point egy műfaji mozgalommá kezd növekedni, ami egy egynapos klubfesztiválon felsorakoztatja a szcéna legmeghatározóbb együtteseit itthonról és a világ körül egyaránt. A csapat változatlan, a New Beattel együttműködésében a Middlemist Red esztétikája alapján összeállni látszik az idei fellépők sora, amelyek a következők: Iceage (DK), Bo Ningen (JP/UK), The Qualitons (amely nemrég a legendás KEXP stúdiójában zenélt), Run Over Dogs, Carson Coma (amely nálunk mesélt új albumáról), Perrin, Meteo, Panel Surfers, The Keeymen, Middlemist Red.
A produkciókat idén is a Dürer Kert három termében és kerthelyiségében élvezhetitek, miközben a hely már megszokott vizuális átalakításáról a legtehetségesebb dekoros és VJ-csapatok dolgoznak majd. Facebook-esemény itt!
