A Deep Purple lesz a 2013-as Fezen sztárfellépője

Avatar photo
2012.12.7., 15:02

A Deep Purple, a hard rock legendás brit zenekara lesz a jövő augusztusi Fehérvári Zenei Napok (Fezen) egyik sztárfellépője – jelentette be a város polgármestere és a főszervező csütörtökön.

Kovács Antal főszervező elmondta, hogy a Deep Purple augusztus 3-án szombaton este lép fel a nagyszínpadon. A legendás zenekarral kötött szerződés értelmében legalább másfél órás koncertre lehet számítani.

Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy a Deep Purple sok generáció számára vonzó. Úgy vélte, az, hogy a zenekar honlapján is szerepel Székesfehérvár neve, komoly marketingértékkel bír.

A fesztivált jövőre az előző években már bevált helyszínen, vagyis a MÁV Előre pályán tartják meg. A rendezvény július 31-én kezdődik a nulladik nappal és augusztus 3-án zárul. A zenei kínálat alapját továbbra is a rock és a heavy metal jelenti, az elektronikus zene várhatóan eltűnik a programból.

A főszervező elmondta, hogy több nagynevű külföldi együttessel tárgyalnak, illetve olyan magyar zenekarok is „képben vannak”, amelyek korábban már jártak Székesfehérváron.

A Deep Purple világszerte mintegy 100 millió lemezt adott el. A korszakos jelentőségű anyagok közé tartozik a bemutatkozó Shades of Deep Purple, a Deep Purple, az In Rock, a Fireball vagy a Machine Head című korong. Legutóbb tavaly jelent meg Deep Purple-lemez, a Live at Montreux 2011 című koncertalbum, amelyet a Neue Philharmonie Frankfurt zenekar közreműködésével rögzítettek.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás