A Brummadza bemutatkozó EP-je rapben vall szerelmet a belpesti éjszakának

Avatar photo
2017.04.24., 15:24

Ritkán bukkan fel manapság új formáció itthon, akik magyar nyelven csinálnak zenét, nem is beszélve azokról az előadókról, akik hazai vonatkozású témákat énekelnek meg.

A nemrég debütált Brummadza, azaz Jacsó Miki rap-funk-modern pop szólóprojektje ezt a piaci rést tölti be, hiszen bemutatkozó anyaga, a BRMMDZEP1 névre keresztelt kétszámos EP nem a megszokott szerelem-bulika-szerelmi bánat témaköröket és nem is a gengszterrap sztorikat járja körbe, hanem

arról szól, milyen 2017-ben fiatalnak lenni Budapesten.

Miki már számos műfajban kipróbálta magát az évek során, korábban az alternatív rockzenekar Nils és a stoner grunge műfajban utazó Kilian zenekarok, jelenleg pedig az ambientes folk-popot játszó Lightning Field oszlopos tagja, most azonban teljesen új vizekre evez, hiszen az eddigi, elsősorban zeneszerzői és gitáros szerepkör után rapben adja elő saját szövegeit, mindezt élő hangszeres, dallamos-bólogatós alapokkal.

„Az EP első dala, a Mit nekem egy igazi tavaszt hozó, éjszakai lazulás a városban, pesti szöveggel, egy talán csak a lélekben létező Pestről, a Talán eltűnök hirtelen (én is) pedig egy József Attila idézettel induló összegzés az útkeresésről, az élet adta kanyarokról és zsákutcákról” – Miki így foglalta össze a bemutatkozó anyag mondanivalóját. A zenei alap egyébként az IFI (Imre fia Imre) és Vilczek Áron, a Run Over Dogs gitárosának közreműködésével készült el.

Íme a Brummadza bemutatkozó EP-je, melyet a formáció Bandcamp oldaláról ingyenesen le is tölthetsz!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Brummadza Facebook
Brummadza Bandcamp

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás