„A Bloodhound Ganges fiúk túl messzire mentek!”- interjú a Hoffmaestro zenekarral
Ha megpróbáljuk elképzelni, milyen lehet a zord Svédország mulatós zenéje, akkor valami olyasmi ugorhat be, mint a ska zenét elektronikával vegyítő Hoffmaestro zenéje. Az igen jó kedélyű fiúk a Sziget Fesztiválon is jól befűtöttek már kora délután az A38 sátorban. A koncert előtt az öltözőjükben az együttes két tagja, Jens Malmlöf és Nils Tull fogadott minket, hogy beszélgessünk a svéd zenei színtérről, a Spotify előnyeiről, na meg arról, hogy mint szemtanúk, mit gondolnak az oroszországi Bloodhound Gang-balhéról.
A biográfiátokban olvastam, hogy a ’90-es években nagyon felpezsdült a zenei élet Svédországban, és a zenekaroknak szabályosan küzdeniük kellett a közönségért. Nektek volt nagy riválisotok?
Jens: Persze, volt egy csomó. Szerintem egyébként azok az együttesek, akik fesztiválokon szoktak fellépni, mindig lecsekkolják egymást, hogy ki mit és hogyan csinál. De ezek nagyrészt barátságos versengések. Sokkal inkább van inspiráló hatása, mint másnak, hiszen rengeteg új ötletet lehet abból meríteni, hogy ők hogyan oldják meg a dolgokat. Valamit ők csinálnak jobban, valamit meg te, de mindkettőből lehet tanulni.
Számotokra a Stockholm Boogie című film hozta meg az áttörést, de én valahogy nem tudom összerakni ezt az egészet: alapítottatok egy együttest, aztán közösen írtatok és rendeztetek egy filmet. Hogy van ez?
Jens: Valahogy úgy jött ki, hogy pont azonos időpontban írtunk alá egy lemezszerződést, egy másikat meg egy filmre. Úgyhogy nem volt mit tenni, összevontuk a két dolgot: írtunk egy filmzenét, és ki is hoztunk egy egész filmet, ezeket pedig együtt jelentettük meg. Aztán egész jól sült el. Ennek köszönhetjük például, hogy most itt vagyunk Budapesten.
Az első két EP-tek egy nagy lemezkiadónál, a Warnernél jelent meg, de az első albumot végül magatok adtátok ki. Miért?
Jens: Elég sokat harcoltunk a lemezkiadóval. Ekkortájt a svéd zenebiznisz nem volt túl jó időszakában, nagyon alacsonyak voltak az eladások, a lemezkiadóknak pedig nem volt elég pénzük, ami így sokkal inkább volt hátráltató tényező, mint segítség. Ezért úgy döntöttük, inkább a kezünkbe vesszük az irányítást, hiszen az anyagi tőkénk is megvolt hozzá. Aztán a svéd zenei élet 180 fokos fordulatot vett, köszönhetően a Spotify-nak; ez a mi országunkban szerintem egyedülálló módon jól működött. Szóval most megint minden jóra fordult, így egy másik nagy kiadóval, a Universallal szerződtünk le.
Akkor szerintetek jó dolog a Spotify? Tudjátok, volt az a balhé nemrégiben, hogy Thom Yorke leszedette az Atoms For Peace-lemezt, mert szerinte a Spotify puszta kizsákmányolás.
Nils: Szerintem szuper dolog, én legalábbis nagyon szeretem, de arról nem sokat tudok, hogy anyagilag mennyire jó ez nekünk. Viszont remek felület, ahol az ember megoszthatja a zenéjét.
Jens: A technika folyamatosan fejlődik, ezt el kell tudni fogadni. Figyelmen kívül hagyhatod, és akkor az emberek mindenféle illegális módon töltik le a zenédet, vagy felrakhatod ilyen felületekre, mint a Spotify, és akkor legalább egy kevéske bevételed lesz belőle. Az emberek – főleg a fiatalok – nem fognak lemezboltba járni, és pénzért megvenni mondjuk egy CD-t. Megpróbálhatsz ez ellen küzdeni, de veszíteni fogsz. Egyszerűen el kell fogadni, és más eszközökhöz fordulni. Mi például ingyen osztjuk meg a zenénket az interneten, és inkább a koncertekből próbálunk pénzhez jutni.
A Wikipedia-oldalatok szerint 12 tagú az együttes…
Nils: Igazából 11.
Akkor a Wikipedia már megint hazudik.
Jens: Nem is mi csináltuk, teljesen abszurd, valaki feltöltötte, hogy mi milyen együtteseket hallgatunk, közben meg közünk nincs hozzájuk. Mi meg csak kérdezgettük egymástól, hogy mégis melyikőtök írta ezt a hülyeséget?! (nevet)
Nils: Valóban voltunk 12-en, az volt a maximum fő, de már csak 11-en vagyunk.
De ez még mindig nagyon sok ember. Hogyan menedzselitek össze, mi az az időpont, ami mindannyiótoknak jó, akár próbáról, akár egy ilyen hosszú turnéról van szó?
Jens: Most már olyan régóta csináljuk ezt, hogy nem is tűnik egyáltalán nehéznek. Megtaláltuk a megfelelő embereket, akik megkönnyítik a dolgunkat. A turnézás mindig nehéz, de meg lehet oldani.
Ennyi emberrel nagyjából úgy képzelem el ezt az egészet, mint ez osztálykirándulás. Tényleg olyan?
Nils: Inkább olyan, mint egy focicsapat. (nevet) De egyébként nagyszerű dolog ez. Gondolj bele, 17 ember egy buszban utazik, na ott sosem unatkozol!
Jens: Jó, mondjuk a szagok nem túl jók!
Nils: Á, nekem már nincs is szaglásom.
Ha már a logisztikánál tartunk: ha jól tudom, koncerteztetek Ausztriában, aztán Oroszországban, végül pedig jöttetek a Szigetre, ami lássuk be, nem a legegyszerűbb útvonal. Ezt hogy hoztátok össze?
Nils: Tudod, szeretünk utazni! (nevet) Az igazság az, hogy igyekszünk a lehető legtöbb helyre eljutni, a lehető legtöbbet koncertezni. Persze jobb lett volna, ha ezt földrajzilag kicsit jobban össze tudjuk egyeztetni, de nem rajtunk múlott.
Jens: Én nagyon hiszek Kelet-Európában. Rengeteg együttes csak Angliára, Spanyolországra, Franciaországra, Németországra koncentrál, mert ezek nagy piacok. De engem valahogy nem ez izgat. Például mikor Oroszországban jártunk, az valami elképesztően különleges érzés volt. Ezeken a helyeken teljesen más a vibrálás. A fesztiválok is különlegesek, mert rengeteg különféle behatás ér, a legkülönbözőbb műfajok képviseltetik magukat. Oroszországban a Flogging Molly játszott előttünk, utánunk pedig valami ír popbanda, amire az oroszok teljesen megőrültek. Nagyon érdekes megnézni, egy-egy nemzetből mit vált ki a zene. Szerintem Kelet-Európa főleg ebből a szempontból különleges, és szeretnénk, ha ebben a térségben kialakíthatnánk magunknak egy kis bázist.
Az orosz fesztivál, amit most emlegettetek, idén nem volt botrányoktól mentes, a Bloodhound Ganges srácokat nem engedték be az országba. Erről hallottatok?
Nils: Elég sokat!
Jens: Persze, hallottuk az egész sztorit, sőt, azt is, hogy egyáltalán nem biztos, hogy azok a srácok valóban elhagyták az országot, legalábbis senki sem látta… A hivatalos verzió szerint persze elmentek, de senki sem tudja biztosan. Szerinted elmeséljem a Katy B-sztorit?
Nils: Nem kéne!
Micsoda?! Mi van Katy B-vel?
Jens: Ó, semmi, mi nem tudunk semmiről. (nevet)
Ez nem igazság!
Jens: Tényleg nem tudunk semmit.
Nils: Egyébként szerintem a Bloodhound Ganges fiúk túl messzire mentek. Ha valaha is hallottál Oroszországról, akkor tudod, hogy ilyennel ott nem lehet viccelni. De szerintem ha ezt bármelyik más ország zászlójával csinálják, az is durva lett volna. (a sztoriról részletesebben itt olvashattok – a szerk.) Ha lett volna bármiféle fontos, politikai üzenetük ezzel, akkor azt mondom, oké, de így abszolút hülyeség volt a részükről.
Más nagy fesztiválokon is felléptetek már, ilyen a svéd Peace & Love, ami idén csődbe ment.
Jens: Szerintem sok fesztivál végzi úgy, hogy sokkal több pénzt fizet a nagy együttesekért, mint pl. a Depeche Mode, de közben nem tudják felmérni, hányan fognak emiatt eljönni, hány jegyet tudnak majd eladni. Nem könnyű feladat ez persze. A Peace & Love különösen kedves volt a szívünknek, nagyon sajnálom, hogy ez történt velük.
2011-ben egy svéd rapper, Timbuktu tárasságában indultatok miniturnéra. Terveztek ilyet a jövőben is? Ha igen, kivel működnétek együtt szívesen?
Jens: Rengeteg hip-hop előadó van, akivel még kipróbálnám, milyen együtt dolgozni, de kíváncsi lennék pár dubstep előadóra is. De legyen mondjuk a Manu Chao a válaszom, mert ők az egyik kedvenc együttesem.
Nils: Én pedig azt mondom, hogy a Major Lazer!
Interjú: Biczó Andrea
Fotók: Mészáros Zsófia
