A Bauhaus 40 év után The Bela Session címen hozza nyilvánosságra első felvételeit

Avatar photo
2018.09.17., 20:28

1979-ben lépett színre a Bauhaus, újhullámos gótikával felpezsdítve a klasszikus értelemben vett punk fogalmát. A műfaj előfutárai megpecsételték a nyolcvanas évek alternatív zenei szcénáját, most pedig elérkezettnek látták az időt arra, hogy meghallgathassuk, honnan is indult a világot megrengető poszt-punk apokalipszis.

A Wellingboroughban található Beck Studios falai között kerültek felvételre azok a dalok, amelyek a banda alapításának negyvenedik évfordulója alkalmából borzolják újra az érzékeinket soha sem hallott, eredeti variánsokkal. Az említettek közé tartoznak olyan szentimentális melódiák, mint a Bela Lugosi’s Dead vagy az 1992-ben újrakevert BoysAz együttes jól ismert dalai mellett valóságos kuriózumokkal is találkozhatunk majd, beleértve a máig publikálatlan Some Facest, illetve az 1983-ban nyilvánosságra hozott Lagarija Nick egyik korai verzióját, Bite My Hipet.

 
 

A drámai innovativitást képviselő Bauhaus frontembere, Peter Murphy és az együttes basszusgitárosa, David J egyébként új turnéra is indulnak, előnyben részesítve 1980-as első nagylemezük, az In the Flat Field megismételhetetlen számait.

Ez nem egy újraegyesített Bauhaus-turné, sokkal inkább arról van szó, hogy két alapító tag, nevezetesen Peter és én kiállunk két másik kiváló és lelkes zenésszel (John Andrews gitárossal és Marc Slutsky-val a doboknál) annak érdekében, hogy megünnepeljük a múlt, a jelen és a jövő dicsőségét” – nyilatkozott néhány szóban David J az októberben induló világturnéról.

A hamarosan debütáló, modern vámpíri imázsra építkező kollekció a Leaving/Stones Throw Records gondozásában november 23-án lesz elérhető, azonban a lemeznyitó Bela Lugosi’s Dead digitalizált verziója már online is hallható.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

(Forrás: Pitchfork I / II)

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás