A 30 Seconds To Mars új dala az űrbe megy

Avatar photo
2013.03.4., 8:26

A Jared Leto-vezette amerikai 30 Seconds To Mars negyedik stúdiólemezét beharangozó vadonatúj számának, az Up In The Airnek megjelenését nem mindennapi módon ünnepli meg. A második SpaceX küldetés keretében ugyanis kilövik a dalt az űrbe. A srácok Floridából követik majd nyomon új szerzeményük útját, melynek végállomása a Nemzetközi Űrállomás.

A missziót természetesen a rajongók is nyomon követhetik a NASA honlapján. Ezt követően hétfőn az együttes a houstoni hadiszállásra látogat, hogy beszélgessen a NASA egyik asztronautájával, Tom Marshburnmal, ezt pedig szintén élőben közvetítik majd a zenekar hivatalos honlapján.

Az Up In The Air az együttes soron következő, negyedik stúdióalbumának előfutára, amelynek megjelenése még idén várható. A Volt Fesztiválra idén is ellátogató banda előző turnéja során 311 koncertet adott, amellyel Guiness-rekordot döntöttek.

A zenekar több mint 5 milliós albumeladással büszkélkedhet világszerte, videóikat pedig több mint 300 millióan látták már. Számtalan díjat zsebeltek be, többek közt előző lemezük, a This Is War készítéséről szóló dokumentumfilmjüket is díjazták. A filmet a nagyközönség számára március 13-án mutatják be a texasi SXSW Fesztiválon.

Web: http://www.thirtysecondstomars.com

Címkék:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás