ElsöprÅ‘ lendülettel indÃtott a Foo Fighters semmibÅ‘l érkezett új klipje, a Run. A június 26-án Budapesten fellépÅ‘ csapat a külföldi sajtót és a digitális felületeket is egy csapásra meghódÃtotta.
A dal 17 országban került be az iTunes Top 20-as listájára: Új-Zélandon a 2., Kanadában a 3., Finnországban a 4., Ausztráliában a 6., Hollandiában a 7., Svédországban a 8., Nagy-Britanniában és ArgentÃnában pedig a 10. helyen nyitott. A hivatalos videót 24 óra alatt 2.2 millióan látták, most pedig már 5 millió megtekintés közelében jár.
A sajtó is elismerÅ‘en nyilatkozott Dave Grohl és bandája friss teljesÃtményérÅ‘l: az USA Today egyenesen a hét dalának választotta meg a szerzeményt, és igazi „együtténeklÅ‘s himnusznak” titulálják, a People arról Ãr, hogy az idén 22 éves zenekart sokan talán már leÃrták, de „akik attól féltek, hogy a légkalapács súlyú riffjeik felpuhultak, azok jobb, ha felkészÃtik a hallójárataikat az új monstrumra”, majd hozzáfűzik:
„a korral bölcsesség jár, valamint még elképesztÅ‘bb képesség a zúzásra„.
A Billboard szerint „álmodozóan nyit, majd lassan melegszik fel, de aztán egy villám sebességével keményedik be, pont annyira, hogy az anyád utálja, a szomszéd meg azt követelje, hogy kapcsold le„, a Rolling Stone úgy véli, hogy a „dühödt Å‘rület folytatódik„, az Alternative Press „epikus visszatérést” emleget, de méltatja Grohl rendezÅ‘i kvalitásait is; mÃg a Paste úgy vélelekedik, hogy vitathatatlanul „visszatértek Amerika kedvenc rockerei„.
A Run az elsÅ‘ felvétel a Foo Fighters boszorkánykonyhájából a 2015 végén kihozott Saint Cecilia EP óta, a megjelenéssel egyidÅ‘ben leleplezett, egy megvadult nyugdÃjasotthonba kalauzoló klipet pedig nem más, mint a zenekar szÃve és lelke, Dave Grohl rendezte.
A banda június 26-án koncertezik a Budapest Arénában.
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállÃtások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállÃtás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.