Alig pár napja írtuk meg, hogy az amerikai énekes-basszusgitáros-producer Drunk című albuma a hónap végén – egészen pontosan február 24-én – debütál, a készülő nagylemezről pedig már egy harmadik felvételt is bemutatott, aminek premierjét éppen Valentin-napra időzítette. Hogy fokozzuk a boldog hírek sorát, jobb ha tudod, hogy az új lemezzel Budapesten is fellép.

A számos zenei műfajban alkotó basszusgitáros, énekes és producer Stephen Bruner, azaz Thundercat 2011-ben jelentette meg első szólóalbumát. A The Golden Age of Apocalypse az 1970-es évek fúziós zenéjének hatásáról árulkodott.
A virtuóz, különleges játéktechnikájáról és sajátos soundjáról is ismert zenész producerként és szerzőként is a csúcsra ért. Az elmúlt tíz évben Kamasi Washington, Kirk Knight, Taylor McFerrin, Erykah Badu, Kimbra, Childish Gambino, Mac Miller, a Suicidal Tendencies, Keziah Jones, Terrace Martin lemezein dolgozott.
A 2017-es Drunk – Thundercat harmadik stúdiólemeze – immár minden ízében a 21. századot reprezentálja, napjaink leginnovatívabb előadóinak közreműködésével készült. A hamarosan megjelenő albumon olyan zenei géniuszok segítették Thundercat munkáját, mint Kendrick Lamar, Pharrell Williams, Wiz Khalifa, Kamasi Washington és a Flying Lotus.
A Kendrick Lamarral közös munkájáért tavaly Grammy-díjat nyert zenész-producer a jövő héten megjelenő Drunk albumának turnéjával április 6-án a budapesti Akvárium Klubba is eljut a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatának keretén belül.
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.