Tolerancia és egyenjogúság. Elfogadás és békés együttélés. Fogalmak, amelyek 2017 Magyarországában sajnos még mindig vitatémának bizonyulnak. Miközben azt gondolnánk, hogy a szerelem az emberek magánügye, és joguk van bárkit – nemtől függetlenül – szeretni, sem a jogalkotók, sem a köz nem gondolja ezt. Ez ellen is hallatja hangját az LMBTQ-közösség és szimpatizánsaik a Budapest Pride hetében, mi pedig kíváncsiak voltunk, hogy barátaink, magazinunkhoz közeli hazai zenészek és kreatív szakemberek mit gondolnak a másság topikjáról. Mert véleménye mindenkinek van.
Hering András, a phenom’enon magazin főszerkesztője
„Amikor szerkesztőségünkben úgy döntöttünk, hogy hallatni akarjuk barátaink hangját a szabad szerelem és a tolerancia kázusában, azt leginkább magunk miatt tesszük. Nem akarunk szivárványos profilkép alatt gyűlöletet és fejletlen gondolatokat olvasni, és nem akarunk úgy kimenni közétek, hogy a sok apró kapocs mellett, ne érezzük a kölcsönös gondolatiságot. Az összefogás és elfogadás példaképeként Stephen Beresford 1984 nyarán játszódó Büszkeség és bányászélet (Pride) című zseniális vígjátékának londoni Büszkeség Menetének aktivistái lettek hőseim, akik a sztrájkoló és konzervatív nézeteket valló Bányászok Szakszervezetének próbálnak segítő erősítést nyújtani. A harminc évvel ezelőtti, valós londoni eseményeken alapuló Pride sztorija itt ezúttal nemcsak a meleg büszkeséget jelenti, hanem a bányászoknak a queerek felé tanúsított gőgjét is, amiben a meleg-heteró, angol-walesi, városi-vidéki, fizikai-szellemi ellentétet végül a humor eszközével oldották fel. Talán ez az, amire nekünk is a legnagyobb szükségünk lenne: elengedni a görcsöket, és nevetve, emberként figyelni egymásra. Hiszen különbözőségeink és másságaink megváltoztathatatlanok, nézőpontjaink viszont szívvel formálhatók.”