A hazai könnyűzenei élet egyik új, izgalmas formációja, az Elefánt zenekar alig egy éve alakult, ám máris óriási sikereket ért el. Szendrői Csaba énekessel a dalok születéséről, a vérről és új nagylemezükről beszélgettünk, melynek lemezbemutató koncertjét április 25-én tartják az A38-on.
Zenéteket eddig posztsanzonnak tituláltátok…
Inkább ott tartunk, hogy semmit se szeretünk, amivel megpróbáljuk magunkat vagy mások megpróbálnak minket behatárolni. Ezt a szót is inkább csak azért találtuk ki, hogy kikerüljük ezt a kérdést. A nagylemez egy nagyon szerteágazó, nagyon sokrétű, sokféle stílust magába foglaló dolog lett.
Milyen stílusokat például?
Van, ami trip-hop-ra hajaz, van, amiben kicsit cigány jazz elemek vagy épp swinges, van amiben megmaradt a keringős téma, van egy csomó minden ehhez hasonló és így nagyon nehéz lenne ezeket a dolgokat behatárolni. Úgy aposztrofáljuk most ezt a lemezt, hogy olyan mintha filmzenéket csinálnák nem létező filmekhez, így tudjuk különválasztani egymástól a számokat. Igazából hangulatokat fogalmazunk meg, és a különböző hangulatokhoz próbáljuk meg megtalálni a legideálisabb stíluselemeket, de közben meg valahogy mégis koherens az egész. Egyrészt azért se szeretnénk magunkat behatárolni, mert vagyunk annyira kísérletezőek, hogy nem szeretnénk magunkat korlátokat szabni azáltal, hogy nyilatkozom, hogy az adott stílusban játszunk, mert az nyilván kötne minket. Leginkább a költői szabadságot éljük ki most.
És ha mondjuk valamilyen rádióállomás azt mondaná, hogy nekünk ti túl elvontak vagytok, és csináljatok valamit a zenétekkel, hogy poposabb legyen…
Nem, ez nem erről szól. Sosem szólt erről. Az, hogy ettől függetlenül ilyen gördülékenyen mennek a dolgok, az egy tök jó dolog. Nem hiszem, hogy az hiteles lenne, hogyha ezt erőteljesen figyelembe vennénk. Nyilvánvalóan önkényességbe nem mehet át a dolog, azért van egy határ, mondjuk nem csinálunk zörejzenét, pedig a Zoli, a zongoristánk ilyenekkel is foglalkozik. Ez a megfelelési kényszer nincsen meg bennünk, hál’ Istennek. Az egyik alapja annak, hogy mi ilyen jól tudunk együttdolgozni, hogy van egy határ, amikor már nem kötünk kompromisszumokat. Így is van persze olyan amikor muszáj, pl amikor írunk gyorsabb számokat, a koncertprogram miatt. De, hogy az a gyors milyen legyen, azt nem közönség igénye dönti el. Hanem mi.
Beszéljünk az új albumról, ugye van átfedés a Kék Szoba EP-vel…
Igen, a Magányos és a Pici Nyúl nem került rá, mert a Pici Nyúl már kész volt akkor is, úgy gondoltuk, nem szeretnénk még egyet. A Magányos pedig annyira egyszerű, annyira olyan, amilyen, hogy nem volt értelme még egyszer felvenni. A többi fent van, de azok is azért, mert egyrészt most lettek készen, másrészt illenek a lemez koncepciójába, azoknak is más a lüktetése, más a dinamikája, tehát igazából minden más, mindegyikben fel lehet fedezni valami újat. Mondjuk én most épp visszahallgattam egy kislemez-számunkat, és alig ismertem rá. Biztos lesz olyan akinek ez nem tetszik, de neki meg ott a kislemez. Nem töröljük a kollektív tudatból és az internetről.
Mit mondanátok a többi, új dalról?
Mi nem direkt akarunk ilyen meg olyan stílust csinálni, hanem úgymond hangulatokat ragadunk meg. A kislemez olyan most nekem, mintha a nagylemez számai között ilyen skit lenne. A nagylemezen sokkal energikusabb, gyorsabb, ordibálósabb számok vannak, persze vannak atmoszférikus, elszállós dalok is. Ez egy dühös lemez lett igazából. Sírva vigadós Benne van miden, amit egy kamasz a szerelem átélése közben megél – persze ezek egy felnőtt ember gondolatai a kamaszkorára visszaemlékezve, hogy milyen érzései voltak az első szerelemtől kezdve a csalódásokon át a jelenig. És, hogy őszinte legyek, már csak azért is szívügyünk volt ez, mert rohadtul unjuk már az „igyunk egy koktélt és táncoljunk a napfényben mert boldogok vagyunk te meg még szép is” szintű trendet, ami 20 éve van. Hiányoznak a Seres Rezső-féle hangulatok. Szóval erre a zenére nem fog koktélozgatni senki, és jól is van ez így.
Hogy születnek nálatok a számok?
Két fajta folyamat létezik: az egyik az, hogy születik egy szöveg. Az a szöveg – mivel nyilvánvalóan dalszövegnek írom – elégé kötött mondjuk a szótagszáma, és miközben írom nekem már van egy énekdallam, ami a szótagszám miatt már magában hordoz egy lüktetést. Ezt én vagy elviszem a próbaterembe, és közösen foglalkozunk vele, vagy én együtt lakom egyébként a Totyával (vagyis most éppen nem, de együtt lakunk általában), és akkor átmegyek a szomszéd szobába, hogy „Totya figyelj, csináltam egy ilyet, nézzük meg”, vagy ő jön át, hogy van egy ilyen dallam, írjak rá szöveget. Vagy lent a próbateremben jammelgetünk, iszogatunk, és akkor „ú, ez fasza, ezt tartsuk meg”, és akkor azon elkezdünk dolgozni. De mi nagyon sokat tudunk dolgozni egy számon, amíg az első állapottól jutottunk odáig, hogy felvegyük a nagylemezre, amíg stúdiókész állapotba került. Gyakorlatilag több mint egy évig tartott, amíg az összes szám összeállt. Most vagyunk ott, hogy már nem akarunk vele foglalkozni, de most is csak azért, mert valamikor fel kell tenni a pontot. Ez egy végtelen folyamat, amit igazából lehet csinálni öt éven keresztül is akár, csak nem érdemes, mert inkább foglalkozunk új és új dalokkal. Ez a sok próba a lemezfelvételnél is megmutatkozott; úgy vettük fel a lemezt – ami egyébként Magyarországon nem egy gyakori dolog, hogy egyszerre játszottuk fel a számokat. Tehát nem sávonként, külön, vagy kettesével, hármasával ahogy az a bevett szokás. Hála Istennek a producerünk, első gondolata ez volt, amikor lejött a próbára. Szóval végül ez is sorsszerű lett. És nagyon örülünk, hogy a dalok tényleg el lettek játszva. Az egész zenekar egyszerre van jelen a dalokban. Nincs metronóm, az utómunkában is elhanyagolható javításra volt szükség.
Ha jól emlékszem, nektek volt egy együttműködésetek az A.K.K.E.Z.D.E.T.P.H.I.A.I.-val. Gondolkodtatok hasonló közös munkákon, akár velük, vagy más előadókkal?
Úgy volt, hogy a nagylemezen is lesz közös számunk, de végül is az nem jött össze. De majd lesz, tervezzük. Ez pont azért érdekes, mert ugye beszéltünk az előbb a különböző fajta stílusokról, és hogy azokat hogyan tudjuk összeegyeztetni. A Merengőnek van egy változata amiben a Petiék is benne vannak. Megtaláljátok a neten. Így érhetnek össze a stílusok.
Interjú: Mohai Fanni
Fotó: Hegedűs Zita
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.