„Gondolatban olyan helyekre utaztam, amiket már korábban okkal égettem porig”- The Soft Moon interjú
A Holalo és a Soundkitchen összefogásának eredményeként ezúttal a Luis Vasquez szólóprojektjeként indult, majd öttagúra bővült The Soft Moon csapatát köszönthetjük április 7-én, vasárnap az A38 Hajó gyomrában. A sötét hangulatú, mégis magával sodró együttes egy teljesen egyedi világba kalauzolja a hallgatókat mind lemezen, mind az élő koncertek alkalmával. Többek közt ezzel a különleges utazással kapcsolatosan adott brutálisan őszinte válaszokat a zenekar feje és gerince, Luis Vasquez.
Mikor a zenédet hallgatom (főleg a legutóbbi lemezt, a Zerost), olyan érzésem támad, mintha megragadnál, és a való világból egy teljesen új, különleges és ismeretlen környezetbe helyeznél, ahol még sosem jártam korábban. Te hogyan írnád le ezt a világot?
Az én koncepcióm a Zerost illetően az volt, hogy kimozdítsalak a tudatos világodból és egy poszt-apokaliptikus világba helyezzelek át. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak dalokat készítsek, hanem képes zenét, ami beborítékolja a hallgatót. Szeretem azt hinni, hogy olyan zenét csinálok, amit nem csak hallasz, hanem látsz is. A Zeros poszt-apokaliptikus sztoriján kívül egyébként ez az én belső biológiai világom is. Próbálok olyan mélyen magamba szállni, amennyire csak lehet, kiásni, kifejezni, és meggyógyítani a belső sebeimet, és legyőzni a démonaimat.
Az albumkészítés folyamatának során is lehetőséged van ebbe a világba utazni, távol a valóságtól, csak a zenében élni?
Az egyetlen módja, hogy ilyen zenét írjak az, hogy teljes mértékben abban a világban létezzek, amit kreálok. Azért persze nem mindig a legjobb érzés, mikor megpróbálom kifejteni és kifejezni a legmélyebb és legsötétebb érzéseimet. Pont ezért írom a dalokat teljesen egyedül, távol mindenkitől. Teljesen őszintének kell lennem a zenei önkifejezést illetően. Különben mi értelme lenne? A koncertek folyamán is teljesen a Soft Moon világában létezek. Nem tehetek róla, egyszerűen katartikus élmény minden egyes fellépés, számomra nagyon intenzív dolog.
Egy korábbi interjúban említetted, hogy nem írsz hagyományos dalokat, mert nem akarod a zenét egy általános szemszögből megközelíteni. Ennek alapján biztosan van egy egyedi módszered a dalszerzésre. Hogy kell ezt elképzelni? Szerinted milyen a hagyományos dal ebben a kontextusban, és te miért akartál mást?
Számomra a hagyományos azt jelenti, hogy tipikus/alap dalfelépítés. Például refrén – verse – refrén – átvezetés – refrén, fülbemászó hajlítások és dallamok. Valami ilyesmi. Félre ne érts, szeretem a jó dalokat, a kedvenc számaim közt is vannak tipikus popdalok. De nekem valahogy az a természetes, hogy más metódus szerint írok dalokat. Nem feltétlenül gondolom azt, hogy a verse vagy a refrén azt fejezi ki, ahogy épp érzek. A soundtrack-érzés talán közelebb áll az igazsághoz. Ezen kívül szeretem azt hinni, hogy ahogy a dalszerzést megközelítem, az sokkal inkább olyan, mintha festenék, fotóznék vagy könyvet írnék. Ez az egész inkább a művészetről szól, és számomra ez a legtermészetesebb.
Azt is említetted, hogy a Zeroshoz egy kész koncepcióval a fejedben kezdtél neki. Ez pontosan mit jelent? A Zeros miben különbözik az első lemeztől?
Azt akartam, hogy a Zeros olyan legyen, mint egy teljes történet, amit az elejétől a végéig egy poszt-apokaliptikus narráció kísér. De leginkább azt akartam, hogy egy teljesen más világban érezd magad, mikor hallgatod. Nem volt ilyen koncepcióm az első album alkalmával, és azt hiszen, ez a legnagyobb különbség a két lemez között.
http://www.youtube.com/watch?v=qmwiLtT4HVs
Kipróbáltál egy másfajta zenei megközelítést is: készítettél egy How To Destroy Angels-remixet. Honnan jött az ötlet és milyen volt?
Eléggé megijedtem, mikor felkértek erre a remixre. Úgy éreztem, nem vagyok érdemes erre a feladatra. Főleg, hogy ez volt a második remix, amit életemben készítettem, és emiatt túl sok súlyt helyeztem saját magamra, hogy Trent Reznor kedvére tegyek. Aztán mikor nekiálltam, egészen jól éreztem magam attól, ahogy alakul, és végül is élveztem az egész folyamatot. Sőt, azt kell mondjam, nagyon büszke vagyok a végeredményre!
Azért kezdtél bele a Soft Moonba, hogy legyőzd a szorongásodat és paranoiádat, ami a gyermekkorod miatt alakult ki. Hogy érzed, sikerrel jártál?
Az az ironikus, hogy úgy érzem, ezek az érzéseim csak egyre erősödnek. Nem vagyok benne biztos, hogy ez azért van, mert ezeket az személyes érzéseket feltártam teljesen idegenek előtt az elmúlt pár évben, vagy azért, mert gondolatban olyan helyekre utaztam, amiket már korábban okkal égettem porig, mert sosem akartam visszatérni. Olyan dolgokat láttam, amiket már sosem akartam. De mindent egybevetve nem bántam meg semmit, és még mindig úgy gondolom, a Soft Moon egy fontos eszköze annak, hogy felfedezzem, ki és mi vagyok valójában.
Interjú: Biczó Andrea
