Az én Fishing élményem – Fishing on Orfű 2022 beszámoló!

2022. június 29.: a mérnöki pontossággal és az egyik legjobb barátommal közösen összeállított Fishingre hangolódós playlist-em hallgattam a buszon Pécs felé– majd’ 12 órányi dal, hogy a három órás út végére biztosan hangulatba kerüljek.

Pécsett, mint tapasztalt fesztiválozók, még gyorsan elintéztünk egy bevásárlást, hogy ennyivel is csökkentsük az anyagi károkat a rendezvény végére.

Buszra pattantunk – na jó, igazából több tucat fesztiválozóval egymásra zsúfolódtunk – és indultunk rövid, de annál kacskaringósabb utunkra egyenesen az orfűi kempingig. Szerencsés időpontot választva a bejutás mindössze öt percet vett igénybe, és mehettem is sátrat verni. Már-már túl szépnek tűnt, de a délután kellős közepén is részben árnyékos parcellát sikerült kifognom.

Itt csendben bevallom, kezdetben rengeteget szekáltam az egyik velem tartó barátomat, amiért az igazi Fishing élményt kihagyva nem sátorban, hanem szálláson töltötte a fesztiváléjszakákat. Aztán a harmadik negyven fokos, „mire kimászol a zuhany alól mehetsz is vissza” napon, farok behúzva élveztem a szoba-hőmérsékletű tusolója minden előnyét.

Ő pedig természetesen kihasználhatta a helyszínen felvert sátram csekély pozitívumát, ugyanis apró raktárként működhetett számára is a lecövekelt szauna. (Árnyék ide vagy oda, a bent uralkodó hőmérsékleti viszonyok leginkább arra emlékeztettek). Végül a négy nap alatt sikerült kitapasztalni, hogy kb. hajnali 3 és reggel 8:29 között elviselhető a benntartózkodás, de hát nem is ezért mentünk.

Ezen a ponton illik is feltennem egy költői kérdést:

Tudjátok, miért szeretem a magyar könnyűzenének ezt a vonulatát, amit a Fishing is képvisel? Na jó, nemcsak egy kifejezett okból, de biztosan nem elhanyagolható az a közösségteremtő erő, amivel bírnak. És ezt tényleg úgy képzeljétek el, hogy a Fishingen senki sem idegen, mindenki ismerősként, sőt már-már régi haverként kezeli a másikat. Mindenkinek van ideje és néhány kedves szava a másikhoz.

Olyan érzés, mintha az ember hazajárna, mintha nem telne el egy-egy év (vagy akár több) két fesztivál között. Odaérsz, és mintha csak most léptél volna ki a fesztivál kapuján, teszed be újra a lábad. Legalábbis én így érzem, és önzőség lenne a gondolat megfogalmazását teljesen magamra vállalnom, ugyanis ezt a hazautam partnere, egy nagyon jó fej és kedves nő mondta, akit tudjátok miért ismerhettem meg? Mert van egy barátja, akinek a barátai, ugyanazt a zenét szeretik, mint nekem egy barátom, és jómagam is, és ha már egy közösséghez tartozunk, ez a legkevesebb. Legalább ő sem autózik egyedül, és én sem cipelem végig a cuccaimat a fél országon. De azt hiszem, kicsit előre szaladtam, vissza is tekernék az első naphoz, ugyanis itt az ideje beszélnünk a zenei programokról.

Az első nap:

Miután berendezkedtünk első utunk a Sorbonne Sexual koncertjére vezetett az Amondó színpadnál, amiről mint kiderült totál megújították a fellépőinek listáját. Néhányukat azért megtartották, és volt akit másik színpadra menekítettek át, például a második programunkat adó IDEGEN zenekart is. Jóbarátaink a srácok, így nagyon szurkoltunk a színpadnyitás és a nagyobb helyszín miatt. Utánuk a Grabovski bulijába kóstoltunk bele a helyiek által csak „segglyuknak” (Amondó) nevezett színpadon, majd siettünk vissza a Lázár Tesókat meghallgatni, ugyanazon a helyen ahol korábban barátaink játszottak.

Így duplán letesztelve a két közepes méretű helyszínt már éreztük, hogy mennyire eszméletlenül jól szólnak.

Bele is lestünk a programfüzetbe reménykedve, hogy még valamikor visszajöhetünk. Ami a meghallgatott előadókat illeti, az első három zenekar fiatal, lendületes srácok alter muzsikája, olyan igazi fejtegetős, izgalmas képekkel tűzdelt szövegekkel, néhol zúzósabb, néhol lelassulósabb zenei alapokkal kísérve. És mostanra már publikus, hogy ők hárman egy közös dallal is készülnek, így talán jövőre ezt is együtt énekelhetjük majd valamelyik színpad sűrűjében. A Lázár Tesók pedig zenekaros felállásban hősiesen helytállva ringattak minket a dalaikkal a kora esti forróságban a sátorban és a sátor mellett. Nagy örömömre, aznap még két koncertet ugrálhattam végig az Amondónál, egy Felső Tízezret és egy Wakeup 1230-t. Megtanultam, hogy a kavicson táncikálni nem a legstabilabb dolog, még sportcipőben sem. Sőt, a telefonomat pihenő barátaimra bízva, Sallai Laciékat teljes szabadságban buliztam végig, és higgyétek el, ez volt az egyik legfelszabadítóbb élményem a négy nap alatt.

Aznap még a Hiperkarma fellépésébe hallgattunk bele a nagyszínpadon, mindezt a dombtetőről. Amely egyébként az egyik leghangulatosabb hely, ha nem egy tombolós koncertre akar menni az ember, mert az egész völgyet belátni, színpadostul, többezres tömegestül, sőt, még csillagos egestül is.

A második nap:

Egy kis hajnalig tartó beszélgetés után, egyből reggel is lett.

Mazsolányira zsugorodott, fáradt szemekkel próbáltam könyörögni a meleg napfénynek, csak még pár percet aludhassak, de az nem kímélt, és hamarosan a szállásáról frissen és üdén meginduló barátnőm is megérkezett a reggelivel.

Májkrémes kenyerek és egy hideg kávé után megindultunk a Fishing-napközbenek egyértelmű programjának irányába, hogy belevessük magunkat a tó vizébe nyakig, majd annak partjáról hallgassuk a zenét. Egy lazább koncertnapot tartva, a Safranek és a Vízipók-Csodapók Nagyszínpad programjait élveztük, mikor a dombtetőn ülve, mikor pedig lemerészkedve a közönségbe. Így Aron Andras & The Black Circle Orchestra, 30Y, Kiscsillag és Supernem dalokkal telt főleg az este, persze bele-bele hallgattunk más színpadok programjába is. Az egyik legkülönlegesebb Fishing pillanatom pedig talán évről-évre az, amikor a Kiscsillag koncerten a közönség egy emberként ordítja a Fishing On Orfű sorait, mert ilyenkor egy olyan közösségi élmény része lehetek, amelynek a felfogása is kitart pár percig, nemhogy a hatása.

A harmadik nap

A harmadnapra virradtunk. 8:29 megint, a sátram szauna. Azt hiszem bárki, akivel beszéltem ezen a napon készült tényleg feladni. Már a langymeleg tóvíz sem elég csábító és bár nekem az aznapi koncertprogram volt a legerősebb, egyre nehezebb elhinni, hogy eltelnek a forró órák. Még a strapabíró zenészismerős is hazavágyott, vagy legalább csak be valahova, el a Nap melege elől. Azért csak kimerészkedtünk a partra meghallgatni az Analog Balaton szettjét, és kicsit később a Blahalouisiana rögtönzött minikoncertjét is az egyik büfében. Aztán végre lassan hűlni kezdett az idő, és megérkeztünk az első hangos koncertre is. A Middlemist Red küzdött az elemekkel a színpadon, olyannyira, hogy egy technikai probléma miatt öt percre le is kellett állniuk, de egyébként profin hozták a dalokat. Gyors vacsora és megindultunk, hogy belehallgassunk a Carson Coma bulijába, lélekben pedig már készültünk is következőkre. Számomra itt indult a műsor igazán, végre az Esti Kornél volt a színpadon.

Azt hiszem, ezen a ponton éreztem először az öregedés első biztos jeleit, ugyanis a korai lendület, hogy na, majd a színpad előtt, a tömegben ugrálom végig a koncertet, hamar „biztos, hogy ebben a hőségben nem megyek le oda”-vá vált, és inkább a színpad előtti oldalsó, már levegős sávból kiabáltam ki magamból minden feszültségem.

A fesztiválozó tömeg méretét pedig mi sem szemlélteti reálisabban, mint hogy ami egy gyors pisilésnek és fröccsvásárlásnak indult, az végül egy teljes koncertnyi időt felemésztett, és rohantam vissza, hogy le ne maradjak a Blahalouisiana-ról. Ezt már tisztességesen a harmadik sorból táncoltam és énekeltem végig. Néha kikerekedett szemekkel pillantottam a mögöttem pogózó tinédzserekre, de annyi baj legyen. Az utolsó dal végén szedhettem is a lábam, mert kezdődött a Platon Karataev, a barátaim pedig itt leváltak és Analog Balatonra mentek. Egy ponton kíváncsiságból elnéztem a nagysátor felé, de az ott összegyűlt emberek mennyisége rögtön vissza is terelt a helyemre. Ezen az estén újból rájöttem, mennyire szeretem, hogy a Fishingen még a zenészek is szabadon keringenek a terepen.

Itt a vég:

A negyedik nap reggele üdítően hűvösen indult a többihez képest, még olvasni is kedvünk támadt. Két barátommal plusz a könyveinkkel elindultunk felfelé, hogy a Semmi tisztás nevű új helyszínt szemügyre vegyük és többek kötött az Elefánt énekesével, Szendrői Csabival együtt bújjuk az oldalakat. Az utolsó napra kedvünk támadt minél több koncertre elmenni, így belelestünk a Lóci Játszik, a The Pontiac és a Galaxisok fellépésébe is, majd nagyokat táncolunk Csaknekedkislányon és az Elefánton. Zárásként meghallgattam tini korom egyik fontos dalát az Óriás-koncertjén, és egy utolsó dalra a Bohemian Betyars-ra is odaértünk.

Még kiélveztük az újonnan érkezett ismerős arcok társaságát, ettünk egy utolsót az ételudvarban, amelyet persze már első nap kinéztünk magunknak, majd átbeszélgettük az éjszakát még egyszer, hogy már csak arra eszméljünk, hogy feljön a Nap.

Szedtük a sátorfánkat és kellemes kimerültséggel indultunk haza. Persze, még órákig fejtegethetném a nagy tapasztalásokat, a pozitív és negatív változásokat, de valahogy ezek ellenére is minden évben kérdés nélkül veszem meg a bérletem, és azt hiszem, ez jövőre is így lesz.

^{Fotók: Máté Péter, Uhlár Brigi, Borbás Mátyás, Fekete Tibor Kristóf, Sípos József | Forrás: Facebook}

Címkék: fesztivál, fesztivál 2022, élménybeszámoló, fishing on orfű, körkép, fesztiválkörkép