PHENOM’ TOP 2019: A modern klasszikusok

Talán kijelenthető, hogy annak idején Ólafur Arnalds és Nils Frahm munkássága adott egy nagyobb löketet a modern klasszikus műfaj populárisabbá válásának. Mára ezen előadók művészetén egy, a neoklasszikus stílust hol hasonló felfogásban képviselő, hol azt teljesen megcsavaró generáció „nőtt fel”, tele izgalmasabbnál izgalmasabb alkotókkal a világ minden tájáról. 2019-ben is számos emlékezetes album jelent meg e szcénából, melyekből (2017-hez és 2018-hoz hasonlóan) idén is szeretnék – valószínűleg a világ sajtóorgánumaiban megírt utolsó 2019-es listaként – egy szubjektív válogatást megosztani.

Ez a szelekció ezúttal a műfajt is szabadabban kezeli talán, pont úgy, mint a következő oldalakon felbukkanó művészek. A klasszikus hangszerek újragondolt zenei környezetbe helyezése mellett az egyéb stílusok bevonása (így experimentális, minimalista, ambient és elektronikus hangzások) és alkalomadtán a vokális háttér is megjelenik, de a zenei összkép gyökerét továbbra is a valódi instrumentumok (elsődlegesen a zongora és a vonósok) adják. Frahm és Arnalds közül már inkább csak utóbbi kísérletezik ebben a zenei közegben, de tényleg kétségtelen, hogy az általuk inspirált, feltörekvő zenészek mára még tovább tágították a modern klasszikus műfaj határait. A következő húsz lemez erre is példa, ahogy arra is, hogy a szcéna alapjait is még mindig sokan tisztelik.