Több, mint 10 év után igazságszolgáltatás Janet Jackson ügyében

Avatar photo
2014.01.24., 19:39

Emlékeztek még a XXXVIII. Super Bowl-döntőre? Ha szám szerint nem is, a szünetében villantott Janet Jackson-cicire biztosan. Justin Timberlake és az énekesnő 2004-ben hatalmas port kavart bakija miatt annak idején dühödt kisgyermekes anyukák mindennek kikiáltották az énekesnőt, és az sem segített, hogy az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság akkori elnöke, Michael Powell akkoriban az esetet a televíziózás új mélypontjának nevezte. Több, mint tíz év távlatából újra beszélt a témáról, és beismerte, hogy talán kissé túlreagálta a dolgot.

 
 

„Azt hiszem, elég idő eltelt azóta, hogy elmondhassam, hogy a lehető leggyalázatosabb dolognak kellett neveznem. Nézzék, szerintem butaság, hogy ez megtörténhetett, tudták a szabályokat, mégis átlépték a vonalat. Nekem pedig akkoriban az volt a feladatom, hogy betartassam őket.”

Powell azt is belátta, az esetet nem a legjobb módon kezelték, mert valamilyen oknál fogva az ostor Janet Jacksonon csattant – holott egyértelmű volt, hogy kettőn állt a vásár.

„Én személy szerint úgy gondoltam, hogy ez így igazságtalan. Mindenért Janetet okolták, holott ha lelassítjuk a felvételt, egyértelműen látszik, hogy Justin az, aki letépi a melléről a ruhát.”

 
 

Az Élőben kivillanó mell, ami megváltoztatta az amerikai televíziózást

2004 februárjában, a Super Bowl félidei showja után Janet Jackson elnézést kért a színpadi malőr miatt, és azt nyilatkozta, Timberlake-nek csak a felsőrészt kellett volna lerántania, a vörös csipke melltartó véletlenül jött le. Justin Timberlake is elnézést kért, balesetnek nevezte a történteket. A CBS ezek után csak akkor volt hajlandó engedni, hogy Jackson és Timberlake megjelenjen a 46. Grammy-díjkiosztó gálán, ha mindketten nyilvánosan elnézést kérnek a tévécsatornától és nem állítják, hogy véletlen volt. Ezt Timberlake meg is tette, de Jackson kitartott amellett, hogy baleset történt. Janet akkori producere és élettársa, Jermaine Dupri az eset miatt kilépett a Grammy zsűrijéből, az énekesnő pedig nem kapott meghívást az eseményre.

A „ruhatári melléfogás” után a Halftime Showt minden évben pár másodperces csúsztatással helyezik műsorra, hogy az ehhez hasonló dolgokat ki lehessen küszöbölni a technika segítségével. 

A Time magazin szerint az eset a TiVo (videó, amin az élőben közvetített műsor is azonnal visszajátszható) történetében legtöbbször visszajátszott jelenet volt, és a Forbes magazin munkatársa, Monte Burke szerint „körülbelül 35 000 új előfizetője lett a TiVónak”. Jackson bekerült a Guinness Rekordok Könyve 2007-es kiadásába is, mint az internet történetének legkeresettebbje.

Valakik azért még így is profitáltak a malőrből

Jawed Karim, a YouTube-társalapítója később azt mondta, hogy ez az eset adta az ötletet a videómegosztó létrehozásához, mert nehezen lehetett fellelni az interneten a róla készült felvételeket.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Arról már kevesebben tudnak, hogy a második félidő kezdetét megelőzően egy brit fiatalember, Mark Roberts bírónak álcázva magát berohant a pályára, ahol levetkőzött és egy szál tangában örvendeztette meg a nagyérdeműt egy esztétikus táncműsorral.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás